Infostart.hu
eur:
364.91
usd:
324.64
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Nem is olyan fontos az előjáték?

A férfiak fölöslegesen törik magukat az ágyban szeretkezés előtt - legalábbis ezt állítják skót és cseh kutatók, akiknek vizsgálatából kiderült, hogy az előjáték nem is olyan fontos a nők számára.

Nem a bevezető, hanem maga a főesemény a fontos - mondják kutatók, akik szerint a szeretkezés előtti előjátékot egész egyszerűen túlértékelik az emberek. Kutatásuk eredménye ugyanis teljesen ellentétes a hagyományos hálószobai etikettel, amely "parancsba adja" a férfiaknak, hogy lassítsanak az ágyban.

A Nyugat-skóciai Egyetem és a prágai Károly Egyetem kutatói 2300 nőt kérdeztek ki szexuális életükről. Főképp arra voltak kíváncsiak, hogy milyen az időmegoszlás az előjáték és a szeretkezés között, és milyen gyakran jutnak el a csúcsra.

A vizsgálat eredményeiből kiderült, hogy az előjáték átlagosan 15,4, míg a szeretkezés 16,2 percig tart. Egyéb adatok megvizsgálásából pedig azt a következtetést szűrték le a szakemberek, hogy az előjáték csak kis mértékben járult hozzá a nők örömérzetéhez.

"A legtöbb szexterapeuta és orvos tanácsaival szemben az előjáték helyett inkább a nemi aktus minőségének fejlesztésére kellene több figyelmet fordítani" - összegzik álláspontjukat a kutatók a Journal of Sexual Medicine című szaklapban megjelent tanulmányukban. Hozzátették: ez az európai eredmény még mindig jobb, mint a tengerentúli, ahol korábbi vizsgálatok kimutatták, hogy a párok átlagosan 7 perc alatt végeznek az ágyban.

A kutatással némiképp ellentmond Pam Spurr kapcsolatszakértő nyilatkozata, aki a Daily Mail brit napilapnak elmondta: a tanácsát kérő nők többsége kiemeli az előjáték fontosságát. "Túl sok nő panaszkodik nekem, hogy nem érdekli a szex, mert nem kap semmilyen előjátékot. Ha van rá idő, akkor én mindig javaslom a szeretkezés előtti bevezetőt" - mondta a szakember.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×