Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 14. vasárnap Vazul
Nyitókép: Unsplash

A kilométer-számlálót figyelte, halálra gázolt egy biciklist

Az áldozat az út szélén tolta a kerékpárját, de mivel a sofőr nem az utat figyelte, így esélye sem volt.

A Kecskeméti Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt egy autóssal szemben, aki nem az utat, hanem a műszerfalon lévő kilométer-számlálót figyelte, ezért elütötte a kerékpárját toló sértettet – írja közleményében a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség.

A vádirat szerint a férfi 2024 novemberében egy olyan kiskunhalasi felüljáróra hajtott fel autójával, amelyen sem járda, sem a gyalogosok közlekedésére alkalmas útpadka nem volt. A vádlott a műszerfalon lévő kilométer-számlálót figyelte, kezelte, emiatt elütötte az út jobb szélén a kerékpárját toló sértettet.

A baleset következtében a sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy – kórházi kezelése ellenére – a baleset napján életét vesztette.

A baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte azon KRESZ előírást, amely szerint, a közúti közlekedésben részt vevő személy, köteles úgy közlekedni, hogy a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse.

A Kecskeméti Járási Ügyészség a férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja és vele szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozza. A vádlott bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Az AI-t ki kellene tiltani az iskolákból – tanácsolja a Nobel-díjas közgazdász

Az AI-t ki kellene tiltani az iskolákból – tanácsolja a Nobel-díjas közgazdász

Az elmúlt néhány év geopolitikai sokkjai, különösen Oroszország ukrajnai inváziója és Donald Trump amerikai elnök támadásai a II. világháború utáni világrend ellen, élesen rávilágítottak Európa gazdasági és stratégiai sebezhetőségére. Az AI uralása terén az USA és Kína között zajló verseny tette azonban igazán nyilvánvalóvá, hogy Európa lemaradt az innováció terén, és folyamatosan csökken a versenyképessége. Ez a kérdés volt a fő témája Simon Johnson és Philippe Aghion Nobel-díjas közgazdászok beszélgetésének, amelyben az amerikai professzor töltötte be a kérdező szerepét. Beszélgetésüket két részben közöljük. Az első részben olyan kérdésekre tértek ki, mint hogy mi okozza Európa problémáit, és hogyan lehetne új lendületet adni a kontinens gazdaságának. Szóba kerültek a túlzott mértékű uniós szabályozás kedvezőtlen hatásai, valamint az, hogy a teremtő rombolás milyen szerepet tölthet be a verseny elősegítésében. Ebben a második részben főként a mesterséges intelligencia széles körű használatában rejlő lehetőségeket és veszélyeket tekintették át, amely során Philippe Aghion arra is kitért, miért lenne célszerű az AI-t kizárni az iskolákból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×