Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál
Az észak-koreai állami hírügynökség, a KCNA 2025. augusztus 13-án közreadott felvételén Kim Dzsongun észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt főtitkára, a Nemzetvédelmi Bizottság első elnöke telefonbeszélgetést folytat Vlagyimir Putyin orosz elnökkel augusztus 12-én.
Nyitókép: MTI/AP/KCNA/KNS

13 éves lány az észak-koreai atomprogram élén? – A szakértő szerint nem lenne ebben semmi kockázat

Kim Dzsong Un 13 éves lánya lett az észak-koreai rakétaprogram vezérigazgatója és a haderő irányítója, legalábbis erről ír egy dél-koreai lap hírszerzési forrásokra hivatkozva; a tábornokok a kislánynak kötelesek jelenteni, és rendszeresen kapnak tőle parancsokat, utasításokat is. Csoma Mózes Korea-kutató, volt szöuli nagykövet szerint a dél-koreai információt fenntartásokkal kell kezelni.

Óvatosságra int Csoma Mózes volt szüuli nagykövet a dél-koreai médiában megjelent és körbeidézett különböző információkkal kapcsolatosan; „egy állítólagos hírszerzési jelentésre hivatkozva közölte egy dél-koreai újság azt, hogy Kim Dzsong Un lányát kinevezték rakétaügyi általános igazgatónak. Ezzel kapcsolatban még a legmérvadóbb dél-koreai forrás, a szöuli hírügynökség sem tett közzé semmi információt” – fogalmazott az InfoRádió megkeresésére.

Ezzel párhuzamosan olyan információk is most ismét megjelentek a dél-koreai sajtóban, hogy elképzelhető: a kislányt nem is úgy hívják, ahogy, nem Dzsue, hanem Dzsu He.

Rámutatott: a dél-koreai információk is alapvetően különböző hírszerzési morzsákra építkeznek, és gyakorlatilag az észak-koreai sajtó még soha nem írta le ennek a kislánynak a nevét, csupán úgy hivatkozik a leányzóra, hogy „tisztelt gyermek”.

Hogy egyáltalán tényként lehet-e azt kezelni, hogy az észak-koreai diktátor a saját lányának akarja átadni a hatalmat és utódjának jelöli, arról Csoma Mózes azt mondta: az elmúlt két év során minden jel abba az irányba mutat, hogy egyértelműen egy női ágon történő hatalomátadásnak nézünk elébe.

„Kim Dzsong Un két éve folyamatosan magával viszi mindenfajta eseményre a kislányát, a vezetés részeként mutatja be, aposztrofálja őt, ez egyértelműen ebbe az irányba mutat. Észak-Korea lényegében egy monarchikus államnak tekinthető. Annak ellenére, hogy sztálinista külsőségekben működő monarchikus állam, itt tulajdonképpen egy apáról gyermekre szálló monarchikus hatalomátadási struktúra alakult ki már az 1970-es évek óta, és valószínűleg

Kim Dzsong Un jelenleg a kislánya minél hamarabbi felkészítésével, bemutatásával, a világ előtti demonstrálásával egy ilyen lassú és fokozatos hatalomátadási folyamatot készít elő,

és minél inkább be akarja biztosítani azt, hogy a kislánya megfelelően tudja majd átvenni az ország irányítását” – magyarázta.

Ha viszont a dél-koreai források nem tévednek, Csoma Mózes akkor sem lát kockázatot abban, hogy egy 13 éves lány vezeti az ország atomprogramját, el is mondta, hogy miért.

„Igazándiból névleges pozícióról van szó. Természetesen nem úgy kell elképzelni, hogy a 13 éves kislányt odaültetik a ballisztikus rakéták vezérlőpultjához,

és innentől kezdve mint egy számítógépes játékkal tudna nagyon komoly kérdésekről dönteni.

Megfelelő kontroll alatt van.”

Hozzátette: amikor a második generációs hatalomátadás folyamata zajlott Észak-Koreában, akkor is azért fokozatosan történt meg az, hogy névlegesen különböző pozíciókat a kijelölt utódnak adtak át.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nagyon kínos ügybe keveredett az FBI

Nagyon kínos ügybe keveredett az FBI

Ennél kínosabb talán nincs is az adatlopások történetében: egy hackercsoport feltörte az internetes kalózok után nyomozó FBI rendszerét, és azt állítja: az összes ügynök neve, címe és nyomozása a birtokába jutott. A támadók bizonyítékként megosztották 22 ember adatait.

Szellőztetni nem elég – Indul a fűtési szezon, fontos intelmekkel

Hamarosan kezdődik a fűtési szezon, ennek érdekében pedig érdemes megnézetni a családi házak kéményeit egy kéményseprővel – mondta el az InfoRádióban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Mukics Dániel hozzátette: a szén-monoxid-szennyezés elkerülése érdekében a nyílászáróba légbevezetőt is kell szerelni, nem elég az egyszerű szellőztetés.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×