Infostart.hu
eur:
384.96
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv

Maszkokat, kézfertőtlenítőt akart lopni - bíróság elé került

A Gödöllői Járási Ügyészség bíróság elé állított egy férfit, aki a veszélyhelyzet ideje alatt többek között maszkokat és kézfertőtlenítőt akart ellopni munkahelyéről.

A férfi portásként dolgozott egy hulladékgazdálkodással is foglalkozó cégnél, ahol emiatt nagyobb mennyiségben raktároztak egészségvédelmi eszközöket. Még az országban elrendelt veszélyhelyzet ideje alatt, egyik éjszakai szolgálata során a férfi kikapcsolta a cég riasztórendszerét, majd a raktárhelyiségből a saját gépkocsijába átrakott különböző – egymillió forint összértéket meghaladó – árukat, többek között több százas nagyságrendben FFP2-es és FFP3-as maszkokat valamint több liternyi kézfertőtlenítőt is.

A rakománnyal azonban az elkövető a telephelyet reggel már nem tudta elhagyni, mert ellenőrzés alá vonták és így cselekményére fény derült.

A Gödöllői Járási Ügyészség közölte: nagyobb értékre elkövetett lopás bűntett kísérlete miatt a férfit gyorsított eljárásban állította bíróság elé.

Címlapról ajánljuk
Grönland inkább Izland, mint Amerikai Virgin-szigetek

Grönland inkább Izland, mint Amerikai Virgin-szigetek

Az elmúlt napokban Grönland neve hirtelen a nagyhatalmi politika fókuszpontjába került. Washington egyre nyíltabban beszél szükségszerűségről, Koppenhága és Nuuk pedig szokatlan keménységgel mond nemet. A történelem pedig arra tanít minket, hogy motivált eladó nélkül ritkán van üzlet.

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×