Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Autókat dobált meg két fiatal egy M3-as fölötti hídról

Autókat dobált meg két fiatal az M3-as autópálya fölötti, Kántorjánosi és Vaja között található hídról, a rendőrök tetten érték és elfogták őket - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken.

A Mátészalkai Rendőrkapitányság közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény és rongálás gyanúja miatt nyomoz a 18 éves és a 19 éves vajai fiatal ellen - olvasható a police.hu oldalon.

A rendőrök pénteken, nem sokkal éjfél után fogták el őket, miután ismeretlen tárgyat dobtak le az autópályán haladó egyik autóra. Kihallgatásukon két korábbi dobálást is beismertek; az augusztus 5-én és 7-én éjjel elkövetett dobálások következtében egy személyautó szélvédője berepedt.

A két fiatal azt is elmondta, elfogásuk előtt egy feldarabolt dinnyével indultak el egyikük tehergépkocsijával a hídra azért, hogy az autópályán haladó gépjárműveket dobálják. A korábbi két alkalommal kavicsokat vittek magukkal ugyanebből a célból. Tettükre nem tudtak magyarázatot adni, de azt mondták, már nagyon megbánták - olvasható a közleményben.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×