Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Fogva tartottak és többször megerőszakoltak egy japán nőt Indiában

Csaknem egy hónapig fogva tartottak és többször megerőszakoltak egy fiatal japán nőt Indiában. A bűnügyben őrizetbe vettek öt férfit - közölték vasárnap a helyi hatóságok.

A 22 éves japán turista megpróbáltatásai november 20-án kezdődtek, nem sokkal azután, hogy indiai útján Kolkatába (Kalkutta) érkezett. Találkozott három férfival, akik közül az egyik beszélt japánul. Õk rávették, hogy fizessen nekik 1200 dollárt, aminek fejében elkísérik egy buddhista szent helyre. Ez utóbbi helyen a férfiakat két ismerős várta, egy idegenvezető testvérpár, akik bezárták a nőt egy ház alagsorába. A testvérpár majdnem egy hónapig fogva tartotta, és közben többször megerőszakolta. A nőnek végül sikerült kiszöknie a házból, eljutott Varanaszi városba, ott találkozott japán turistákkal, akik segítettek neki kapcsolatba lépni a kolkatai japán konzulátussal.

A rendőrség a napokban elfogta és előzetes letartóztatásba helyezte az öt férfit.

Indiában az utóbbi években több olyan eset történt, amelyben - általában többen - bántalmaztak és megerőszakoltak, esetleg meg is öltek nőket. Ezek az esetek óriási felháborodást váltottak ki az ország lakosságából.

Címlapról ajánljuk
Magas tőkepiaci hozamot keres? Az indiai eszközök nagy lehetőségeket kínálnak

Magas tőkepiaci hozamot keres? Az indiai eszközök nagy lehetőségeket kínálnak

India öles léptekkel zárkózik fel a fejlett országokhoz. Ebben nemcsak a kedvező gazdaságföldrajzi és a még mindig kedvező demográfiai adottságok segítik, hanem az úgynevezett jó kormányzás is: a kormányzat szisztematikusan támogatja a hazai gyártást, stabilizálja a szabályozási kereteket, és egyszerűsíti az adózást, ráadásul a belső fogyasztói bázis is gyorsan nő. Bár a kilátások jók, kockázatok továbbra is vannak, és ezekre a befektetőknek is figyelniük kell.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×