Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Életfogytig tartó fegyház kettős gyilkosságért

Életfogytig tartó fegyházbüntetést szabott ki jogerősen a Debreceni Ítélőtábla kedden arra a férfira, aki 2006-ban megölte és kirabolta a szomszédjában élő idős házaspárt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kistokajban - közölte Koszta János, az intézmény sajtótitkára az ítélethirdetést követően.

Az akkor 31 éves vádlott elbújt az idős házaspár kertjében álló melléképületben, mert úgy tudta, hogy aznap Miskolcra mennek vásárolni, és így az üresen álló házat könnyen kirabolhatja. A férfi közelgő eljegyzése miatt akart sürgősen pénzhez jutni.

Rejtőzködése közben azonban zajt csapott, amit a házban lakó 64 éves férfi észrevett és kérdőre vonta szomszédját. A vádlott a földre döntötte a sértettet, ráfeküdt, ütlegelte és fojtogatta. Mielőtt a sértett elvesztette az eszméletét még tudott kiabálni az élettársának, aki szintén odament. A vádlott a 62 éves asszonyt is megtámadta, őt is bántalmazta, fojtogatta. Mikor a nő is eszméletét vesztette a vádlott a még élő sértetteket egy ragasztószalaggal megkötözte, úgy, hogy a sértettek légzőnyílásait is teljesen lefedte a ragasztószalag.

A férfi ezt követően a házba ment, ahonnan mintegy másfélmillió forint értékben vitt el műszaki cikkeket, ékszereket és egyéb berendezési tárgyakat. A két holttestet a ház emésztőgödrébe dobta.

A későbbi vizsgálatok megállapították, hogy a két ember halálát fulladás okozta, noha egyéb súlyos sérüléseket is szenvedtek a bántalmazás következtében.

A vádlott ezt követően Miskolcon egy automatából pénzt is ki akart venni a sértettek bankkártyájával, de ez nem sikerült neki.

A bíróság döntésével súlyosbította az első fokon eljáró Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság ítéletét: a férfi 30 helyett 40 év múlva helyezhető feltételesen szabadlábra.

Címlapról ajánljuk
Nincs már messze az a gyógyszer, amitől újra kinőhet a fogunk

Nincs már messze az a gyógyszer, amitől újra kinőhet a fogunk

Az állatkísérletek után hamarosan embereken is elkezdik tesztelni japán kutatók azt az újfajta gyógyszert, ami segíthet a fogukat elvesztő betegeknek. Az eljárás először kisgyermekeknek jelenthet segítséget, de ha a gyógyszer engedélyeztetése sikerrel jár, akkor nem olyan sokára a felnőttek is igénybe vehetik.

„Nem számítok katonai intervencióra Grönlandon" - közölte az amerikai képviselőház elnöke

Mike Johnson a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában úgy fogalmazott: Grönland nem az Egyesült Államok területe, de a Dániához tartozó autonóm sziget földrajzi elhelyezkedése okán stratégiai fontosságú "nemcsak az Egyesült Államok, hanem a világ összes szabadságszerető népe számára".
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×