Infostart.hu
eur:
356.64
usd:
308.87
bux:
132231.01
2026. június 11. csütörtök Barnabás

Tavaszköszöntő túrák indulnak húsvétkor a Gemencben

A tavaszt ünneplő túrákra várja a természetbarátokat szombaton a Gemenc Zrt., a kirándulók erdei vasúttal és gyalogosan járhatják be a gemenci ártéri erdőt - közölte az erdőgazdaság.

A Gemenci kikelet elnevezésű program keretében két túra indul szombaton délelőtt a Gemenc északi kapujának számító keselyűsi fogadóépülettől, illetve a pörbölyi ökoturisztikai központtól.

A résztvevők túravezetők segítségével ismerhetik meg az ébredő gemenci erdő növény- és állatvilágát. A Keselyűstől induló túra a Gemenc-Dunapartig erdei vasúton halad, amit egy hét kilométeres gyalogtúra követ a Forgó-tavi tanösvénynél. Az útvonalon mások mellett fekete gólyákat, nagykócsagokat, vöcsköt, vízi tyúkot, bakcsót lehet majd megfigyelni, és kis szerencsével a közelben fészkelő réti sast is megpillanthatják a túrázók.

A Pörbölyről induló kirándulás Lassi állomásig tartó első szakaszát vasúton, majd egy 9 kilométeres távot gyalogosan tehetnek meg a természetbarátok holtágak, ártéri rétek érintésével. Az útvonal vadföldek mellett halad majd, de meg lehet figyelni a Rezéti-Dunánál lévő szürkegém-telepet is, ahol körülbelül harminc pár fészkel - mondta Badari-Csiszár Angéla programszervező.

Címlapról ajánljuk
Jön a vagyonadó: Magyar Péter posztolt a kormányülés után

Jön a vagyonadó: Magyar Péter posztolt a kormányülés után

A szerdai kormányülésen a kabinet többek között arról is döntött, hogy 3,4 milliárd forintnyi rendkívüli forrást biztosít a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására – derül ki a miniszterelnök Facebook-bejegyzéséből.

Bendarzsevszkij Anton: ez most már trendforduló, Ukrajna megfordította a háború menetét

Egy háború legtöbbször nem statikus, hanem dinamikus, a jelenlegi szakasz azonban egyértelműen Ukrajnának kedvez, de ez nem jelenti azt, hogy Oroszország számára elúszott volna a háború – mondta az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója. Arról is beszélt, hogy az ukránok a drónhasználatban, a technológia és a mesterségesintelligencia-képességek terén kerültek fölénybe az oroszokkal szemben.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
Megjött a hét egyik legfontosabb adata, Donald Trump bejelentésére vérengzés alakult ki a tőzsdéken

Megjött a hét egyik legfontosabb adata, Donald Trump bejelentésére vérengzés alakult ki a tőzsdéken

Tegnap megindult a profitrealizálás a technológiai cégeknél a Wall Streeten, ami végül felemás záráshoz vezetett, és Ázsiában is az eladók voltak ma fölényben. Európában szintén egyre rosszabb a hangulat, ez alól a magyar tőzsde sem kivétel, itthon a Mol vezeti az esést. Tovább rontotta a hangulatot, hogy Donald Trump jelezte: túl régóta húzódnak az Iránnal folytatott tárgyalások, és további lépéseket helyezett kilátásba az elnök. Javította viszont a képet, hogy a legfrissebb adatok alapján, meglepetésre a maginfláció csak kismértékben emelkedett Amerikában, ami ad némi mozgásteret a Fed számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×