Infostart.hu
eur:
353.93
usd:
309.25
bux:
141741.65
2026. július 2. csütörtök Ottó

Hitte volna? Hamisítják a szamarakat!

A világhíressé vált ejtőernyős csacsinak a hasonmása üdül a Kremlben: gazdája azt adta el sok pénzért brit állatvédőknek, akik a hasonmást protezsálták be a Kreml lovas iskolájába, hogy kipihenje a repülés okozta stresszt.

A Komszomolszkaja Pravda című moszkvai lap kiderítette: valójában egy Mánya nevű csacsit húzták fel a magasba az Azovi-tenger egyik strandján egy reklámakció keretében, amely éppen a motorcsónakos ejtőernyőzést volt hivatott népszerűsíteni.

Miután az akció az egész világon felháborította az állatvédőket, a britek megkeresték a füles gazdáját, és közel félmillió forintnak megfelelő összegért megvették tőle a sokat szenvedett állatot, miközben a környéken bármikor kapható csacsi 40 ezer forintért.

A jószágot a Kreml lovas iskolájának luxusistállójában helyezték el, ahol egyebek között forró fürdőkkel, szoláriummal és szűrt vízzel, válogatott csacsi-csemegékkel próbálják megszabadítani a stressztől. Így tudja az egész világ, erről számoltak be mindenütt a tévéhíradók.

A Komszomolszkaja Pravda azonban kiderítette: a levegőbe Mánya emelkedett, ő azonban továbbra is ott van, ahol mindig is volt, Golubickaja faluban, Vaszilij Gorobec a gazdája, nem adná oda semmi pénzért, s csak azért küldte a levegőbe, hogy változatosabbá tegye az életét.

Ezzel szemben a briteknek egy Vaszilij Umaralijev nevű férfi adta el a szamarat, csak nem Mányát, hanem egy Anapka nevű állatot. Umaralijev állítja, hogy Mánya is az övé, csak bérbe adta Gorobecnek, és az hagyta ejtőernyőzni.

Időközben a Mánya nevű csacsik úgy szaporodnak a környéken, mint a nyulak, mert sok külföldi állatvédő akarja megvenni a megkínzott állatot. Vaszilij Gorobec szerint eddig négyet oltattak be és indítottak útnak, ki tudja, hová.

A Kreml luxusistállójában azonban bizonyosan egy ál-Mánya élvezi a gondoskodást, és várja, hogy az igazi Mányára vonatkozó eredeti terveknek megfelelően relaxált állapotban a ködös Albionba repülhessen....

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: a katonai sikerek az ukrán társadalom motivációját is növelik

Bendarzsevszkij Anton: a katonai sikerek az ukrán társadalom motivációját is növelik

A kudarcok miatt az ukrán társadalomban az elmúlt években nagyon hiányzott az a pozitív kommunikáció, ami növeli a motivációt, az utóbbi hetekben azonban a támadó jellegű, sikeres ukrán hadműveletek nagy változást eredményeztek az ukrán lakosságon belül is – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új – a mások mellett a vármegye elnevezést is megszüntető – Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak majd kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×