Félig megsemmisült a Skoda a balesetben - képek
Négyen sérültek meg a fővárosban, amikor két autó ütközött a XIX. kerületben - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések
Ütik a sztárpapírokat Amerikában
Az iráni helyzet körüli fejlemények továbbra is jelentősen befolyásolják a hangulatot a piacokon. Hétvégén Donald Trump újabb fenyegetéseket intézett az ország felé, mondván, hogy ketyeg az óra Irán számára, és semmi nem fog belőlük maradni, ha nem sikerül gyorsan megállapodni. A gond csak az, hogy a két fél közötti tárgyalásokban továbbra sem látszik érdemi előrelépés. A tőzsdéken közben romlani kezdett a hangulat a feszültségek kiújulása miatt, Ázsiában határozott esést lehetett látni a ma reggeli kereskedésben, és Európában is gyengén kezdődött hét. Délután viszont elkezdett javulni a hangulat, miután pozitív jelzések érkeztek a béketárgyalások felől, melyek hatására lefordult a korábban emelkedő olajár. Ezt követően ismét jött a lefordulás; kiterjedt eladási hullámot indított el a memóriachip-ágazatban a Seagate vezérigazgatójának nyilatkozata, aki szerint a gyártók nem tudnak lépést tartani a mesterséges intelligencia által gerjesztett kereslettel.
Törvényes népszavazás 2026-ban: milyen témában és hogyan kezdeményezhető népszavazás? - Mutatjuk, mik a népszavazás feltételei
Népszavazás Magyarországon: ki kezdeményezhet országos népszavazást, hogyan lesz egy kérdésből tényleges szavazás, és miről lehet népszavazást tartani?
Trump says he called off new Iran attack at request of Gulf states
The US president says he is holding off on a US attack planned for Tuesday as "serious negotiations are now taking place".





