Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 6. hétfő Csaba
Buszsáv és egy metrópótló busz a Nagyvárad téren 2020. november 7-én. Megkezdõdött a 3-as metróvonal rekonstrukciójának utolsó üteme a belvárosi szakaszon, ezért a metró nem jár a Lehel tér és a Nagyvárad tér között, helyette pótlóbuszokkal lehet közlekedni. A vonalszakasz felújítása a tervek szerint másfél évig tart.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Újabb buszsávok létesülnek Budapesten

Új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón, az Árpád híd felől az M3-as autópálya kivezető szakaszára vezető felhajtó elején, valamint a XI. kerületben, az Egér úton, a Karéjos utca és a Péterhegyi út közötti szakaszon, a belváros irányába – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

A közleményben kifejtették, hogy a BKK-járatok előnyben részesítése érdekében péntektől a XIII. kerületi Róbert Károly úti felüljáró végénél az M3-as autópálya fővárosi szakaszára vezető sáv kezdeténél rövid besoroló sávot jelölnek ki az autóbuszok számára.

Az intézkedés célja, hogy az autóbuszok elkerülhessék a felüljáró külső sávjában esetlegesen kialakuló torlódást, ezzel a közösségi közlekedéssel utazók gyorsabban és kényelmesebben jussanak el úti céljukhoz.

A XI. kerületi Egér úton a centrum irányba, a Karéjos utca és a Péterhegyi út közötti szakaszon szintén péntektől alakítanak ki buszsávot.

A forgalomtechnikai beavatkozás a hosszú, jobbra kanyarodó sávban biztosít elsőbbséget a buszoknak, elsősorban a reggeli csúcsforgalmi időszakokban segítve a haladásukat, ezzel csökkentve a menetidőt – tették hozzá.

Emlékeztettek, hogy az elmúlt időszakban több helyen is kialakítottak már buszsávokat, például a XI. kerületi Budafoki úton és a XIX. kerületi Báthory utcában.

Címlapról ajánljuk
Haaland kiejtette Brazíliát, Norvégia a legjobb 8 között a foci-vb-n

Haaland kiejtette Brazíliát, Norvégia a legjobb 8 között a foci-vb-n

Erling Haaland két góljával Norvégia 2-1-re verte Brazíliát a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjében. A brazilok sok helyzet mellett az első félidőben egy tizenegyest is kihagytak. A 100. percben Neymar újabb büntetőből szépített, amikor már nem volt tétje – a szupersztár világbajnokságon minden bizonnyal most utoljára lépett pályára.

Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Az Egyesült Államokban tovább erősödik a Demokrata Párt baloldali szárnya. A coloradói és két másik előválasztásokon több, a pártvezetés által támogatott politikus is vereséget szenvedett, ami az elemzők szerint azt jelzi: a New York-i szocialista polgármester, Zohran Mamdani sikere országos politikai hullámot indított el.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×