Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke az emberséges és működő Magyarországért felelős kormánybiztos; Rost Andrea Kossuth-díjas operaénekes pedig zenekultúráért felelős kormánybiztos lesz - jelentette be Magyar Péter leendő miniszterelnö a Facebookon.
Közölte azt is, hogy a Tisza-kormány a közélet működésének megújítását támogató szakmai és társadalmi párbeszéd erősítése érdekében létrehozza a Működő és Emberséges Magyarország Intézetet.
Az intézet működési ideje öt évre szól; feladata kifejezetten elemző, javaslattevő és módszertani jellegű. Radnai Márk kormánybiztosként segíti a Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozását és a kormányzattal történő eszmecserét, valamint az elkészült előkészítő anyagok és javaslatok becsatornázását a kormányzati döntéshozatalba - olvasható a bejegyzésben.
A következő időszakban kiemelt feladat lesz a fiatal tehetségek támogatása, a zenei nevelés megerősítése, valamint annak elősegítése, hogy a magyar előadóművészek itthon és nemzetközi szinten is méltó lehetőségekhez jussanak.
Rost Andrea kormánybiztosként azért fog dolgozni, hogy a magyar zene múltja, jelene és jövője méltó figyelmet, támogatást és megbecsülést kapjon - írta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.
November 30-ig az összes hatótávnövelt elektromos és plug-in hibrid autónak hagyományos, fekete-fehér rendszámra kell váltania – ennek a részleteiről beszélt az InfoRádióban Biró Balázs, a villanyautósok.hu újságírója.
Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.