Infostart.hu
eur:
379.68
usd:
322.04
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Nyitókép: Police.hu

Évi két-háromszáz esetben kell intézkednie az iskolaőröknek

Nagyon sikeresnek nevezte az iskolaőri szolgálatot az elmúlt öt év tapasztalatai alapján a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára egy szerdai budapesti szakmai rendezvényen.

Rétvári Bence a 2020. szeptember 1-jén elindított programról szólva kijelentette, egy magára valamit adó országban az iskola az egyik legbiztonságosabb hely; a tanárok, diákok ellen történt támadások miatt volt fontos ennek a speciális egységnek a létrehozása.

Mindenkinek a legfontosabb, hogy a gyermekét biztonságban tudja – hangsúlyozta az államtitkár.

Elmondta: míg az első évben 498 intézmény vett részt a programban, mostanra 836-ra emelkedett ez a szám, miközben egyes helyeken a helyzet kedvező változása miatt egy idő után nem tartottak igényt erre a közreműködésre.

Rétvári Bence elmondta, az iskolaőröknek évi 200-300 esetben kell intézkedniük, de minimális a fizikai közbeavatkozást igénylő esetek száma. Közlése szerint ez mutatja, hogy az iskolaőrök jelenléte is biztonságot ad, visszatartó, megelőző erővel bír.

Nagyon sok munka van láthatólag abban, hogy ilyen sikeres legyen az iskolaőrség Magyarországon – jelentette ki az államtitkár, megemlítve, hogy szerteágazó képzéseket rendeztek a programban részt vevők számára, tudásukat rendszeresen aktualizálták.

Rétvári Bence kitért arra is: nemzetközi összehasonlítások azt mutatják, hogy Európában nincs még egy állam, ahol olyan nagy mértékben éreznék magukat biztonságban, mint Magyarországon. Hangsúlyozta: ezt nem varázsütésre, hanem számos intézkedés – köztük az iskolaőri hálózat megteremtése – révén sikerült elérni.

Ez egy misszió, egy nagyon fontos misszió – fogalmazott, és a siker egyik kulcsának azt nevezte, hogy az iskolaőrök empátiával fordulnak mind a gyerekek, mind a pedagógusok felé.

A program sikerét emelte ki az eseményen Balogh János országos rendőrfőkapitány is, hangsúlyozva, hogy

elenyésző számban fordulnak elő szakmaiatlan vagy más módon kifogásolható iskolaőri intézkedések.

Felidézte: öt esztendővel ezelőtt, a magyar rendőrség második legfiatalabb szolgálati formájának elindításakor teljesen új, a szervezet számára nem minden tekintetben ismeretlen, de a hétköznapokban nem járt területre léptek.

Szólt arról is, „nem mindig szakmai alapon nyugvó kételyek” is megfogalmazódtak az iskolaőri rendszerrel és annak működésével kapcsolatban. Hangsúlyozta: az iskolaőr nem veszi át a pedagógusok szerepkörét, hanem az ő támaszukként, biztonsági garanciájukként működnek a jövőben is.

A főkapitány jelezte, mára kialakítottak egy olyan bérrendszert, ami a bérminimum fölé emelte az iskolaőrök fizetését, ezzel a legtöbb térségben versenyképes alternatívát kínálnak a rendvédelem terén.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.
Lejárt az utolsó nukleáris alku Oroszországgal, folytatódnak a béketárgyalások – Háborús híreink csütörtökön

Lejárt az utolsó nukleáris alku Oroszországgal, folytatódnak a béketárgyalások – Háborús híreink csütörtökön

Tegnap az atomfegyverek korlátozásának több mint fél évszázados korszaka ért véget, lejárt ugyanis az Egyesült Államok és Oroszország közötti Új Start-szerződés. Moszkva azt állítja, Washington sajnálatos módon nem reagált Vlagyimir Putyin javaslatára, amely további 12 hónapra fenntartotta volna a rakéta- és robbanófejkvóták korlátait. Biztonságpolitikai szakértők egy potenciális nukleáris fegyverkezési verseny kitörésére figyelmeztettek. Szerdán Abu-Dzabiban mindeközben folytatódott a háromoldalú béketárgyalás Oroszország, Ukrajna és az Egyesült Államok között. Rusztem Umerov, az ukrán nemzetbiztonsági tanács titkára "jelentőségteljesnek" és "produktívnak" nevezte az egyeztetést, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a folyamat eddigi legfőbb eredménye az orosz-ukrán fogolycsereprogram újraindítása. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×