Jelentősen javult a középkorúak életminősége a 2000-ben mért adatokhoz képest - többek között ez derült ki abból a kutatásból, amelyet a Semmelweis Egyetem (SE) Egészségügyi Technológiaértékelő és Elemzési Központja készített csaknem 12 ezer résztvevő kérdőíves megkérdezésével. Magyarországon legutóbb 2000-ben mérte fel ehhez hasonlóan a lakosság egészséggel összefüggő életminőségét, így az eredmények két évtized távlatából összevethetők.
A felmérésből kiderült, hogy a képzettebbek, a gazdaságilag aktívak, illetve az egy háztartásban többen együtt élők jobb, egészséggel összefüggő életminőségre számíthatnak, mint az alacsonyabb iskolai végzettségűek, vagy az egyedül élők.
Az elemzés öt témakörben méri fel az egyén szubjektív önértékelésén alapuló egészséggel összefüggő életminőségét: a mozgékonyság, az önellátás, a szokásos tevékenységek, a fájdalom/rossz közérzet és a szorongás/lehangoltság. Ezek pontozásához három értékelési szint tartozik: nincs probléma, némi probléma jelentkezik, illetve képtelen az adott tevékenység elvégzésére.
A kérdőív öt dimenzióján belül így összesen 243 egészségi állapotot különböztet meg, ezek mindegyikéhez hozzárendelhető egy, az egészséggel összefüggő életminőséget kifejező számérték. A kérdőívre kapott válaszok számszerűsítése országonként és kultúránként eltér, hiszen például merőben más egy európai hozzáállása a fájdalomhoz vagy a szorongáshoz, mint egy távol-keletié - mutattak rá a közleményben.
Ugyancsak ezt a kérdőívet alkalmazták a 2000-es lakossági egészségfelméréskor (OLEF 2000), ami lehetővé teszi az eredmények összehasonlítását. Akkor 5503 ember részvételével készült a felmérés, 2022-ben pedig 11 910-en töltötték ki a kérdőívet, és új elemként a felnőttek mellett a 12-18 éves korosztályt is bevontuk a vizsgálatba. "Az eredményeket a teljes magyar népességre súlyozva adtuk meg" - magyarázta Inotai András kutatásvezető a közleményben.
Kiemelték:
a fiatalabb generációt leginkább érintő terület az öt dimenzióból a szorongás/lehangoltság volt, míg az idősebb kor felé haladva a fájdalom/rossz közérzet, illetve a szokásos tevékenységek korlátozottsága volt a leggyakrabban jelzett probléma.
A kapott számértékekből látszik, hogy a 12 és 44 év közöttiek csaknem 100 százalékosra értékelték az egészséggel összefüggő életminőségüket, ezt követően a mutató tízéves korcsoportonként csökken. A férfiak 55 év felett valamivel magasabbnak ítélték életminőségüket, mint az azonos korú nők.
Így az adatokat 22 év távlatából összehasonlítva az is elmondható, hogy jelentősen javultak, vagyis több mint harminc százalékkal csökkentek a középkorúaknál, főként a nőknél a szorongás/lehangoltság, illetve a fájdalom/rossz közérzet dimenziókban mért mutatók. A 2000-es értékekkel összevetve az életminőség-javulás meghaladja a tíz százalékot ezekben a korcsoportokban, ami jelentős és az egyén számára is érezhető különbség. Emellett érzékelhetően csökkent a férfiak és nők közötti életminőség-különbség is.
A vizsgálat egy tágabb kutatás része, amelynek célja egyetemi együttműködésben a poszt-Covid-szindrómás betegek életminőségének felmérése.
