Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Flat tire on the roadside
Nyitókép: Animaflora/Getty Images

Sokba fog kerülni valakinek az M1-esen történt defektsorozat

A fémhulladékot szállító jármű sofőrje, az őt foglalkoztató cég, és a közútkezelő is a zsebébe nyúlhat a sorozatos defektek miatt. A kamionról lepotyogó szállítmány az M1-es autópályán közlekedők életét keserítette meg. A közlekedési szakjogász szerint a közlekedésbiztonság elleni bűncselekmény gyanúja is felmerül.

A legfontosabb kérdés az, hogy az akadály létesítésével megvalósult-e a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény − mondta az InfoRádióban Borbély Zoltán. A közlekedési szakjogász kiemelte: a járművezetőnek meg kell győződni arról, hogy a rakománya nem esik le a teherautóról, tehát a sofőr büntetőjogi felelőssége is felmerülhet önmagában a közvetlen veszélyhelyzetért is.

A szakember hozzátette, az autópálya melletti kamerák képe alapján valószínűleg ki lehet deríteni, hogy melyik teherautóról hullott le a fémhulladék, így a kártérítés vonatkozásában egyértelmű, hogy a szállító cég felelősséggel tartozik a károsultaknak. Az 1988. évi egyes törvények közötti közlekedésről szóló törvényt az útburkolat állapotáért, a közút kezelőjét teszi felelőssé – mondta Borbély Zoltán, aki szerint azt nem lehet elvárni, hogy mindenhova telepítsenek elhárító berendezéseket, de azt már lehet vizsgálni, hogy a közlekedést visszatartó jelzések mennyi ideig, esetleg órákig maradtak-e kinn az útszakaszon.

A szakértő úgy fogalmazott, a közút azzal, hogy a károsultaknak lehetőséget biztosít arra, hogy bejelentsék a károkat, és adott esetben még kártérítést is folyósít, visszkereseti jogot nyer az okozóval szemben. Azt azonban leszögezte, hogy a kártérítési felelősség megállapítása nem egyszerű, az sem mindegy, hogy a sofőr alkalmazottként vagy munkavállalóként vezette a kamiont. Ebben az esetben az alkalmazottért való felelősség alapján a cég is perelhető, ugyanakkor a rakomány ellenőrzése minden esetben a sofőr felelőssége.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Péntek reggelre bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A helyzetet Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a gyorsjelentések. Napközben azonban javul a hangulat, Európában részben az olajár napközbeni korrekciójának köszönhetően pozitív volt a kép, a magyar tőzsdén pedig a BUX és a Mol is történelmi csúcsra ment. Az amerikai indexeket azonban ma is lehúzzák a chipgyártók.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×