Infostart.hu
eur:
354.21
usd:
309.81
bux:
141741.65
2026. július 2. csütörtök Ottó
Ferenc pápa érkezik a Pázmány Péter Katolikus Egyetem információs technológiai és bionikai karára 2023. április 30-án. Az egyházfő háromnapos magyarországi apostoli látogatásának utolsó programján az egyetemi és kulturális élet képviselőivel találkozik.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Megérkezett a pápa a Pázmány Péter egyetemre, velük találkozott

Megérkezett apostoli látogatásának utolsó helyszínére Ferenc pápa.

A katolikus egyházfő magyarországi látogatásának utolsó helyszínére érkezett, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre.

Pontos volt, a terveknek megfelelőn délután 4-kor már ott volt, az egyetemi és kulturális élet képviselőivel találkozik, valamint beszédet mond.

A Magyar Nemzet tudósítása szerint arról beszélt, hogy "az ellentétes ideológiák homologizációba torkollnak, amely ideológiailag gyarmatosít; a gépekkel kapcsolatba kerülő ember egyre inkább egysíkúvá válik, miközben a közösségi élet szomorúvá és ritkává lesz".

Az önismeret azt jelenti - mondta, hogy "fel kell ismernünk a határainkat, és ebből következően meg kell fékeznünk az önelégültségben gyökerező önhittségünket".

Az ember azáltal, hogy teremtményként ismeri fel magát, alkotóvá válik a világban, ahelyett, hogy azt uralná - tette hozzá.

Ferenc pápa úgy fogalmazott: "Miközben a technokrata gondolkodás a határokat nem ismerő haladást hajszolja, az ember valójában törékeny, és gyakran épp a határain érti meg, hogy Istentől függ, és hogy össze van kapcsolva másokkal és a teremtéssel."

Velük találkozott:

Kuminetz Géza (1959) Katolikus pap, a PPKE oktatója. 2019.szeptember 1-től a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora.

Dr. Cserey György (1975) A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerzett villamosmérnöki végzettségét követően a Roska Tamás témavezetésével szerzett summa cum laude minősítésű PhD fokozatot 2006-ban. 2009 óta PPKE Információs Technológiai és Bionikai Kar (ITK) egyetemi docense, 2016-2022-ig innovációs dékánhelyettese.

Dr. Major Balázs (1975) Régész, történész, arabista, a PPKE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Régészettudományi Intézetének vezetője.

Kocsis Dorottya (1996) A pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában érettségizett, majd a PPKE ITK-n szerzett Molekuláris Bionikus Mérnöki BSc (2019) majd Orvosi Biotechnológia MSc kitüntetéses

diplomát. Egyetemi hallgatóként a Richter Gedeon NyRt., Preklinikai Képalkotó Központjában szerzett tapasztalatot, 2022-ben a Tours‑i Egyetem Nanomedicinák és Nanoszondák Laboratóriumának vendégkutatója volt. Önkéntes munkáját a Dévai Szent Ferenc, valamint a Kárpát-medencei Tehetségkutató és a KórházSuli Alapítvány is nagy örömmel fogadta, így széleskörben támogatott hátrányos helyzetű, árva, valamint beteg gyermekeket tanulmányaikban. Jelenleg a Jézus Szíve Társasága Egyetemi Szakkollégiuma programjainak koordinátora szabad idejében.

Esztó Zsuzsanna, Dr. Roska Tamásné (1942) Zenei tanulmányait 9 éves korában kezdte. 14 évesen felvették a Zeneakadémia „különleges tehetség” zongora tagozatára. Tanulmányai során tanára mindvégig Kadosa Pál volt. Több helyen koncertezett (Budapest, Ausztria (Bécs: Schubert Saal, Brahms Saal., Mozart Saal), Olaszország, USA). Férje Roska Tamás Széchenyi-díjas és Bolyai-díjas magyar villamosmérnök, informatikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, aki 1998-ban a PPKE Információs Technológiai Kar alapító dékánja volt. Három gyermeke van: Péter (katolikus pap) Botond (neurobiológus, kutató, egyetemi tanár), Zsófia (négy gyermekes édesanya) Ferenc pápa Magyarországon

Beller Barnabás (1999) A Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban érettségizett, 2018 óta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) pszichológia szakos hallgatója. A budapesti Jézus Szíve Jezsuita Templom állandó-helyettes orgonistája 2018 óta, valamint az Emberkép Egyesület elnöke, melyet több szaktársával karöltve 2022-ben alapított.

Roska Zsófia (1974) A Magyar Örökség díjas Angelica leánykar tagja volt hét éven keresztül, a kórus több CDjén énekelt szólót. A Pázmány Péter Katolikus Hittudományi Karán szerzett diplomát. Édesapja, Dr. Roska Tamás, akadémikus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karának alapító dékánja volt.

Címlapról ajánljuk
Mintha sütőbe tették volna a gabonát: komoly terméskiesés fenyeget

Mintha sütőbe tették volna a gabonát: komoly terméskiesés fenyeget

Idén az aszályos időjárás miatt a megszokottnál hamarabb kezdődött meg az aratás. Gyenge lesz a hozam, ráadásul a termelőket a forint erősödése is sújtja – mondta az InfoRádióban Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke. Kukoricából feleannyit termelünk, mint korábban, búzaügyben kettészakadt az ország: az Alföldön durva, a Dunántúlon egész jó a helyzet. A repce az éghajlatváltozás miatt lassan kiszorul az Alföldről, de a Dunántúlon is drasztikusan csökkentették a növény területét.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Ukrajna idén jelentősen növelte az Oroszország területére mért légicsapások hatótávolságát és intenzitását, aminek következtében a világ legnagyobb országának csaknem minden második régiójában riasztást kellett elrendelni. Csak az elmúlt héten legalább öt közigazgatási egységben hirdettek rakétaveszélyt a Moszkvától délkeletre fekvő Volgamenti szövetségi körzetben, az asztraháni régióban, valamint az Észak-Kaukázus több területén is - írta a Bloomberg. Andrij Kovalenko, az ukrán Dezinformáció Elleni Központ vezetője értékelte a háború állását az orosz elit szemszögéből – közölte az RBK. Véleménye szerint jelenleg három forgatókönyvet vizsgálnak Moszkvában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×