Infostart.hu
eur:
364.44
usd:
325.22
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
A Pedagógusjelöltek a pedagógusokért elnevezésű szolidaritási demonstráció résztvevői az Emberi Erőforrások Minisztériumának Akadémia utcai épülete előtt a határozatlan idejű pedagógussztrájk kezdetének napján, 2022. március 16-án.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Nincs egyetértés a szakszervezetek között a pedagógussztrájkról

Október 5-re országos pedagógussztrájkot hirdetett a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke szerint viszont már kevés idő maradt egy nagyobb arányú mozgósításhoz.

Az idő rövidsége nem tesz lehetővé nagyobb arányú mozgósítást, illetve nagyon nehéz feladat elé állítaná a szervezőket, hogy október 5-én törvényes, legális sztrájkot tudjanak szervezni – mondta Totyik Tamás. A PSZ alelnöke emlékezetetett, ehhez már a szerdán be kellene jelenteniük a sztrájkban részt vevők névsorát, de azoknak, akik így is sztrájkolni akarnak, minden segítséget és támogatást megadnak.

Az alelnök emlékeztetett, a kormányzattal, illetve a „megfélemlítéssel” szembeni tiltakozások az intézményeknél folytatódnak, ami szerinte jelképes üzenetként fogható fel. Totyik Tamás arra is kitért, hogy a polgári engedetlenség helyett több helyen már a (gördülő) sztrájkot választják, miután az nagyobb jogbiztonságot nyújt a dolgozók részére.

Jelezte, a PSZ október 4-én és 5-én az alapvető jogok biztosánál tiltakozó akciót szervez. A szakszervezeti vezető úgy véli, novemberre fogy el a pedagógustársadalom türelme el, és akkor nagyobb – rendesen előkészített – tiltakozást tudnak majd elindítani. Emlékeztetett, hogy a január 31-i figyelmeztető sztrájkot is egy hónappal korábban kezdték el szervezni.

A nagyobb akció magában foglalja egy sztrájk lehetőségét is

– bár Totyik Tamás szerint a kormány ezt „ügyesen kiüresítette” –, de akár egy szélesebb társadalmi réteget megszólító tüntetést is. „Mind a kettő benne van a pakliban” – fogalmazott.

A PSZ alelnöke arról is beszélt, hogy polgári engedetlenséget a szakszervezetek nem szervezhetnek ugyan, akiket viszont emiatt joghátrány ér, azoknak minden jogi támogatást biztosítanak – akár közvetítőként a TASZ és a Helsinki Bizottság irányába, mert egy megállapodás értelmében minden joghátrányt szenvedő tanár ingyenes képviseletét felvállalják a bíróság előtt.

A PSZ a fentieken túl a tagjai kiesett bérét is száz százalékban kifizeti – tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×