Infostart.hu
eur:
386.07
usd:
330.54
bux:
0
2026. január 12. hétfő Ernő
Nyitókép: NIF Zrt.

Átért a túlpartra Budapest legújabb Duna-hídja

Beemelték a helyére a hatodik, utolsó szelvényt is a Déli összekötő vasúti híd új elemei közül, mely immár átér Budáról Pestre, az eddig kétpályás hidat hárompályássá bővítő projektben.

Az utolsó elem beemelésével immár átjárható a Déli Körvasút fejlesztésének első, már épülő ütemeként megvalósuló új hídszerkezet, amely a Déli összekötő vasúti Duna-híd harmadik vágányának ad helyet. Ezzel közel hetven év után először új vasúti vágányon nyílik majd átkelési lehetőség a Duna felett – közölte a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt..

A Duna magas vízállása miatt közel egy hónapot töltött kényszerű várakozással az utolsó hídelem a pesti oldalon, a Petőfi és a Rákóczi híd között. Február 18-án azonban lehetővé vált a beemelés megkezdése, amely mostanra be is fejeződött és immár teljesen átjárható az új vasúti vágányt hordozó hídszerkezet. Az első vonatok még idén tavasszal átkelhetnek az új hídszerkezeten.

A még hátralévő munkálatok – a hídtartozékok szerelése, a korrózióvédelem tökéletesítése, valamint a vasúti szakági munkák – már csupán az utolsó simítások ahhoz, hogy az új vasúti híd teljes értékűen hozzájárulhasson a dunai látképhez is, kiegészítve a Rákóczi híd sziluettjét a belváros felől. Ezzel

68 év után először, új vasúti nyomon indulhat meg a forgalom a Duna felett.

Mindeközben kezdetét vette a középső hídszerkezet egyes tartozékainak bontása is. Egyelőre csak az üzemi járdát és az ahhoz tartozó korlátot bontották el, de hamarosan megkezdődik az acélszerkezet darabolása és elszállítása is, ami – akárcsak az építés – a vízről fog történni: a Clark Ádám és a Hebo lift-8 úszódarukat mostantól gyakrabban lehet majd mozgásban látni a vasúti híd környékén, ugyanis az építés mellett a bontásban is főszerepet játszanak.

A Déli Körvasút fejlesztésének célja, hogy több elővárosi vonat közlekedjen az agglomeráció és Budapest között, a vasút pedig az új megállók és kapcsolatok révén versenyképessé válhasson és nagyobb szerephez jusson Budapest közlekedésében. A fejlesztés eredményeként a szakaszon az elővárosi vonatok 10-15 percenként járhatnak majd, összekötve az érdi, budaörsi és környező budai agglomerációt, Budafok-Nagytétényt, Kelenföldet, az újbudai egyetemvárost, a Soroksári út térségét és a Déli Városkaput, valamint a Népliget térségét Kőbánya-Kispesttel, a reptérrel és a pesti agglomerációval. A projekt révén Budapest jelentős közúti forgalomtól és ennek révén légszennyezéstől mentesülhet.

A beruházás részeként bővül kettőről három vágányosra a Déli összekötő vasúti híd kapacitása, melynek első eleme a most elkészült új hídszerkezet és a következő ütemben kerül sor a meglévő két hídszerkezet újra cserélésére.

Címlapról ajánljuk
500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internet letiltása miatt nem lehet ellenőrizni, de egy jogvédő szervezet szerint több mint 500 embert öltek meg az iráni tüntetések idején. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×