INFORÁDIÓ
2021. október 17. vasárnap
Hedvig

nif

2021.05.28. 13:52

További százmilliárd forint ömlik a Balatonhoz

Az elmúlt évtizedben több mint 300 milliárd forint értékben valósított meg fejlesztéseket a Balatonnál a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. - közölte a társaság vezérigazgatója Siófokon. Jövőre tíz újabb vasútállomás fejlesztése indulhat meg és folytatódik a kerékpárút-építés is.
2021.02.23. 16:45

Átért a túlpartra Budapest legújabb Duna-hídja

Beemelték a helyére a hatodik, utolsó szelvényt is a Déli összekötő vasúti híd új elemei közül, mely immár átér Budáról Pestre, az eddig kétpályás hidat hárompályássá bővítő projektben.
2020.10.05. 08:41

Új fokozatba kapcsol a Budapest–Varsó gyorsvasút

Jövő nyárig készülhet el az a megvalósíthatósági tanulmány, amely alapján el lehet kezdeni a Budapest és Varsó közé tervezett, nagy sebességű vasútvonal hazai szakaszának építését. Az új vonal elsősorban személyszállító vonatok számára épülne – olvasható a Magyar Hírlap hétfői számában.
2020.09.23. 04:20

Zakatol az észak-balatoni vasútvillamosítás

Az R-Kord és a Vasútvill mintegy 55 kilométernyi vasútvonal villamosításán, illetve több állomás felújításán dolgozik Szabadbattyán és Balatonfüred között.
×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018