eur:
394.06
usd:
365.71
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Védőmaszkot visel egy kávézó felszolgálója a koronavírus-járvány második hulláma miatt Nyíregyházán 2020. november 2-án. Ezen a napon életbe lépett a maszkviselésre vonatkozó új szabály: már az éttermekben, vendéglátóhelyeken és szórakozóhelyeken is maszkot kell viselni - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK).
Nyitókép: MTI/Balázs Attila

MVI: a törvénnyel szembemenni hiábavaló, de a véleményt hallatni kötelező

A bértámogatás jó, de nem elégséges egy vállalkozás fenntartásához, ezért szüksége lenne az ágazatnak egy fenntartási, illetve újrakezdési támogatáshoz, amiből például a bérleti díjakat is ki lehetne fizetni – mondta az Inforádiónak a Magyar Vendéglátók Ipartestületének (MVI) elnöke, aki szerint az újranyitás után is lesz még egy csődhullám.

A törvényekkel szembemenni teljesen hiábavaló dolog, azonban a véleményeket – konszolidált és demokratikus körülmények között – hallatni, szinte köztelező – véli Kovács László, aki szerint a vendéglátós társadalom, legutolsó tartalékait felélve most már kétségbeesetten próbál jelzést adni, aminek sajnos nem a legjobb módja az, hogy tiltakozásuk következtében ki akarnak nyitni.

Mint mondta, fölösleges egyrészt az esetlegesen megmaradt forrásokat bírságra költeni, másrészt kockáztatni egy hosszabb bezárást, ami megint csak ellehetetleníti a működést. Miközben – a korábbi bázisadok szerint – februárban amúgy sincs sok vendég, tehát kinek nyitnának ki? – tette föl a kérdést. Kovács László egyetért azzal, hogy fél éve egy helyben kell járnia az ágazatnak, és hogy

az elvitel, illetve házhozszállítási csak néhány üzletnek jelet egy aprócska szalmaszálat, de a többségnek nem elé az életben maradáshoz.

Ennek ellenére arra ösztönöz mindenkit, legyen türelemmel, kivárva azt az időpontot, amikor már az egészségügyi szakemberek szerint – a vakcinációnak köszönhetően – sem kísért majd az átfertőzöttség veszélye a vendégek és a vendéglősök körében.

A Magyar Vendéglátók Ipartestülete ugyanakkor fontosnak tartaná, hogy a kormányzat, miután hivatalosan eltiltja az érintetteket az alaptevékenységüktől, tehát a vendégek vendégül látásától, ezt

ne csak bártámogatással kompenzálja, ami bár rendkívül sokat számít, mégsem elégséges egy vállalkozás fenntartásához.

Hiszen ahhoz, hogy bérleti díjat, rezsiköltséget, biztosítást és egyebeket fizessen egy cég, ahhoz bevétellel kell rendelkeznie. „Ha ez nincs, a tartalékokhoz kell nyúlni, mi ezt tesszük már hónapok óta teszünk, és sajnos ezek elfogytak” – ismételte meg az elnök.

Kovács László szerint olyan fenntartási költségekhez is hozzá kellene nyúlnia a vendéglátósok érdekében kormánynak, amikhez eddig nem mertek, példaként említve a bérleti díjakat. Ugyanis, megfogalmazása szerint sok ingatlantulajdonos nem vesz tudomást a környezetében zajló világjárványról, azt mondva, hogy miután az épület állagában jelentős változás nem történt, fizessen bérlő, még akkor is, ha nincs nyitva.

Tehát minimum azokhoz költségekhez való hozzájárulását várják, amelyekkel életben lehet tartani egy vállalkozást, aminek a bázisév, tehát mondjuk a 2019-es év forgalmi vagy nyereség alapú adatai szolgálhatnának alapul, ami nem mellesleg

hozzájárulna az ágazat fehérítésének is, ha valóban a nyereséget termelő, nyereségadót fizető cégek kapnának fenntartási, illetve újrakezdési támogatást

– tette hozzá a szakember, aki szerint az újrakezdést követően legalább még három hónapos folyamatos segítségnyújtásra lesz szükség, hiszen meg kell finanszírozni például a nyersanyagkészletet vagy a dolgozóknak a bérét, tehát a bevételek nem automatikusan jönnek majd.

Kovács László úgy véli, az újranyitást követően is lesz még egy újabb csődhullám, és elképzelhető, hogy a 2019-es állapotokhoz képest csak a vendéglátósok fele lesz képes talpon maradni.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×