A 21. században az ismeretközlésre épülő egyentanítás, vagyis az egyféle tananyag, egyféle haladás, egyféle számonkérés nem tartható – írja az mta.hu oldalon közzétett összefoglalójában Gyarmathy Éva, és jelzi, a különleges helyzetek hasonló hatást fejtenek ki, mint a különleges fejlődésű gyerekek, mert felnagyítják és kiélesítik a korábban nem vagy alig észlelt és félresöpört hiányosságokat, anomáliákat. A koronavírus-járvány okozta otthon tanulás és távtanítás most ezt tette az oktatással is. Ha sikerül a krízis által felvetett kihívásokra adaptív választ adni, akkor hatalmas lendületet kaphat a fejlődés. Ha nem sikerül új megoldásokat beépíteni, az – mint minden fel nem vállalt krízis esetén – stagnáláshoz, rosszabb esetben visszaeséshez vezet.

A pedagógusok igen nagy része rugalmasan tudott alkalmazkodni a hirtelen változáshoz, miközben az oktatásirányítás régi, „a tananyagot leadni/számonkérni” elvárásával nem segített. Ugyanez az elavult szemlélet akadályozza, hogy a négy éve elkészült kiváló Digitális Oktatási Stratégia megjelenhessen a gyakorlatban, pedig most nagy segítség lenne. Ehhez azonban 21. századi szemléletű oktatás is szükséges. A pedagógusok ezt meg tudják lépni, ha az oktatásirányítás nem akadályozza a folyamatot – véli a kutató.

A koronavírus-járvány történelmi változást hozott az iskolákban is, és a pedagógusok képesek voltak a változtatásra.

Segítheti az oktatás valódi reformját a most kialakult különleges helyzet, és az atipikus fejlődésű, különleges nevelési igényű gyermekek sajátosságainak figyelembevétele. A 21. században ugyanis a tanításhoz nem a tananyagot kell meghatározni, hanem fejlődési célokat. Nem egyféle tananyaggal, egyféle tankönyvből, egyféle tanítást kell elvárni, hanem az inkluzív nevelést kell támogatni módszer- és feladatbankokkal, hogy sokféle diákjának válogathasson a pedagógus.

Az atipikus fejlődésről

Az atipikus fejlődés fogalma a nem mindig nyilvánvaló és nem mindig megbízhatóan azonosítható neurológiai alapú eltéréseket takarja. A zavarok gyakran együtt és különböző kombinációkban jelennek meg, mert a hátterükben azonos neurológiai eltérések azonosíthatók, amelyek megkésett és/vagy atipikus idegrendszeri éréshez vezetnek.

A neurológiai alapú teljesítményzavarok főbb csoportjai:

• tanulási zavarok, tanulási nehézségek (diszlexia, diszkalkulia, diszgráfia);
• kontrollzavarok (figyelemzavar, hiperaktivitás-zavar, impulzuskontroll-zavar);
• autizmusspektrum-zavarok egy része.

Mindezek az idegrendszeri sajátosságok veleszületett és/vagy szerzett neurológiai eltérésen alapulnak, és a környezet, így a tanítási módszerek meghatározó jelentőségűek a kialakulásukban. Optimális körülmények között nem vezet zavarokhoz az eltérés, sőt akár kiemelkedő tehetséggé is fejlődhetnek az egyébként jó képességű atipikus fejlődésű gyerekek. A távtanítás és így az otthon tanulás többszörös kihívás az atipikus fejlődésű gyerekeket nevelő szülőknek és pedagógusoknak egyaránt, ugyanakkor néhány alapszabályt betartva igen hatékonnyá tehető.

Új megoldások

A hazai oktatás nem volt felkészülve a 21. századra, ez év márciusában hirtelen, egy hétvége alatt kellett volna az oktatásban a tananyagleadós, instrukciós, számon kérős pedagógusból innovatív, inkluzív, adaptív, játékosságra, a tanuló belső motivációjára építő tanulásszervezővé átalakulni.

A vízválasztó nem ott húzódik, mennyire ismerte/használta egy pedagógus a digitális eszközöket, hanem ott, hogy mennyire rugalmas a pedagógiai szemlélete. A könyvek, munkafüzetek, papírok pdf-re cserélése, a tanulnivaló és a feladatok kiadása x oldaltól y oldalig nem változtatja meg ezek funkcióját. A mindenkinek ugyanabban az ütemben ugyanazt adó pedagógus csak áthelyezi a tanítás problémáját a családra.

Attól, hogy a pedagógus videókon nézhető, nem fog a tanuló jobban figyelni, mint az osztálytermi frontális helyzetben, sőt, ha a szülő nem őrmesterkedik felette, átvéve a pedagógus szerepét, akkor ez az ismeretátadási mód garantáltan eredménytelen. A szokásos ismeretátadás a távoktatásban nem oldható meg jól, és a szülőkre marad, hogy segítsenek a gyereknek megérteni, megtanulni a tananyagot. Emellett a feleltetés, visszamondás a Skype, Zoom stb. használatával nem igazán illik a predigitális pedagógia szemléletéhez, mert nem lehet eléggé ellenőrizni a tanulót. Az elavult pedagógiai szemlélet számára a legnagyobb probléma a távoktatásban, hogy nem tudja kontrollálni a diákok tevékenységét.

A most távoktatásnak és digitális oktatásnak nevezett szörnyszülött se nem távoktatás, se nem digitális, hanem az eddigi hús-vér osztálytermi helyzet elektronikus változata.

Mindez az atipikus fejlődésű tanulók esetében különösen nagy problémákat okozott, de ahol a családi háttér és a pedagógus tudott változtatni a korábbi tanítási szemléleten, ott nagyon jól jártak a gyerekek.

Az sem mindegy azonban, hogy milyen tevékenységet vár el az oktatás a gyerekektől. Megfelel-e a gyermek képességeinek, és megfelel-e azoknak a kihívásoknak, amelyeket az adott kor állít? Az atipikus fejlődésű idegrendszer sok tekintetben 21. századi: intuitív, a mintázatokra érzékeny, holisztikus a gondolkodása, érzékenyebb a környezeti ingerek változására, ingeréhség, gyors reakciók jellemzik. Nem véletlen, hogy e gyerekek közül a távtanulásban sokan nagyon jól feltalálták magukat. Otthon lehet kísérletezni, sok mindent kipróbálni, amit az iskolában nem. Nem kell egy helyben ülni, fel lehet ugrálni és akár a trambulinon repkedve tanulni, mint a finn gyerekek. Lehet saját tempóban tanulni önállóan és társakkal, valamint információt gyűjteni különböző, akár tiltott forrásokból is.

Tanmenet, tantárgy, tananyag, tanóra, házi feladat, számonkérés, osztályzatok, évfolyamok, igazolt és igazolatlan hiányzások – ezek az elavult oktatás fő eszközei, amelyek legfőképpen kategorizálásra alkalmasak, és amelyek által a diák passzív elszenvedője a folyamatoknak.

A 21. századi tanulás eszközei a problémamegoldás, a kommunikáció, az egyéni és társas helyzetek kezelése, az együttműködés, tervezés, döntés, tudásépítés, értékelés, ahol a diák aktív résztvevője a folyamatoknak.

Az információk befogadása helyett a releváns információk megválasztása, az utasítások követése helyett a helyzetek, problémák megoldása a célravezető. Az atipikus fejlődésű gyerekek éppen ezeken a területeken nincsenek hátrányban, és egy olyan oktatásban, amely a fentiek szellemében működik, nem jelentene problémát, hogy ki tipikus vagy atipikus fejlődésű.

A 21. században az sem szabad, hogy zavart okozzon, ha valamilyen nem várt helyzet miatt a pedagógus nem tud közvetlenül részt venni a diákok tanulásában, mert nem a tananyagot kell megtanítani, hanem magát a tanulást – írja Gyarmathy Éva.