Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
323.57
bux:
147481.93
2026. november 5. csütörtök Imre

Reagált a Jobbik elnöke a három kilépésre

Soha nem az a fontos, kik mennek, hanem az a fontos, hogy kik maradnak - jelentette ki szerdai online sajtótájékoztatóján Jakab Péter, a Jobbik elnök-frakcióvezetője, miután a nap folyamán hárman kiléptek a párt országgyűlési képviselőcsoportjából.

Nem a képviselő a fontos, hanem a választó, a választók pedig továbbra is számíthatnak a Jobbikra - tette hozzá.

Szerdai ülésén a frakcióelnökség úgy döntött, Varga-Damm Andreát ne zárják ki a képviselőcsoportból, hiszen "mindenki hibázhat és mindenki megérdemel egy második esélyt", és határoztak arról is, hogy Sneider Tamás a parlament alelnöke maradhat még akkor is, ha szerintük inkább a szociális ügyek területén kellene "harcolnia".

"Békejobbot kínáltam minden egyes képviselőtársamnak, ezt a békejobbot azonban három képviselőnk elutasította" - értékelt Jakab Péter, hangsúlyozva, azért hirdetett békét pártján belül, hogy ott tudjanak küzdeni, ahol erre igazán szükség van, vagyis az Orbán-rezsimmel szembeni harcban.

A nap folyamán Farkas Gergely, Sneider Tamás és Varga-Damm Andrea jelentette be kilépését a képviselőcsoportból; ezzel 17 fősre szűkült a 2018-as választás után 26 taggal megalakult Jobbik-frakció.

Parlamenti alelnöki megbízatásának visszaadására Sneider Tamást múlt hétfőn, a képviselői mandátumról lemondásra Varga-Damm Andreát két nappal később szólította fel a Jobbik vezetése.

Előbbi esetben Szilágyi György Jobbik-szóvivő azt közölte, a lépés "nem személyről, hanem feladatról szól", hiszen minden posztra megpróbálják a legmegfelelőbb embert állítani.

Varga-Damm Andrea esetében az indoklás úgy szólt: témafelelősként olyan tervezet - az állami megfigyelőrendszerről szóló salátatörvény - elfogadását javasolta a frakcióvezetésnek, amelyhez a képviselőcsoport megfelelő tájékoztatás és előkészítés esetén "sohasem adta volna a nevét".

Korábban mindkét képviselő azt közölte: nem tesz eleget a lemondásra való felszólításnak.

Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×