Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Nyitókép: Pexels

Menetrend a magyar egészségügy újraindulására

A kijárási korlátozások elrendelésével együtt állították le gyakorlatilag a teljes magyar egészségügyet a sürgős ellátások és a koronavírusos betegek kezelésének kivételével. Most fokozatosan indítják újra - az is kiderült, hol milyen feltételeknek kell megfelelni.

Miután Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy május 4-től vidéken lassan és fokozatosan újraindulhat az élet, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön az egészségügyet érintő változásokról is beszélt. Akkor még csak arról beszélt, hogy feloldják a korlátozásokat a magánegészségügyben, mert az hozzájárulhat a közegészségügy tehermentesítéséhez. Kiderült az is, hogy a közegészségügyben a korlátozásokat négy lépésben oldják fel, több eltérő időpontban.

Ezek után csütörtök éjjel megjelent a vonatkozó kormányrendelet, amely alapján az Infostart is megírta, hogy a fogászatok már nem csak sürgős eseteket fogadhatnak a veszélyhelyzet elmúltával, valamint hogy június 1-től újraindul minden, nem koronavírussal kapcsolatos szűrővizsgálat is.

Csütörtök éjjel azonban az egészségügyi intézmények is levelet kaptak, amelyben Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere részletezi az egészségügyi ellátás új rendjét és feltételeit május 4-től. Ez többek között a Portfolióhoz is eljutott. A levélben szerepel, hogy a meghozott intézkedéseknek és az intézményvezetők fegyelmezett együttműködésének köszönhetően a koronavírus járványügyi helyzet kedvezően alakult, ezért döntöttek a védekezés új szakaszában az egészségügyi ellátás újraindításáról.

Az első szakaszban a szigorú higiénés rendszabályok, valamint a lefektetett alapelvek betartása mellett május 4-én az alábbi ellátások nyújtására van lehetőség:

  • A háziorvosi és házi gyermekorvosi, továbbá a védőnői ellátások és fogászati alapellátás.
  • A járóbeteg szakellátás, ideértve a diagnosztikai ellátásokat és a fogászati szakellátást is.
  • Az egynapos ellátások.
  • A fekvőbeteg szakellátásból a rehabilitáció és a tranplantációs beavatkozások.
  • A nem közfinanszírozott (magán) ellátások.

A tárcavezető azt kéri az intézményektől, hogy minden ellátási szinten első ütemben a Covid-19 átvitel szempontjából alacsonyabb kockázatot jelentő, egyben a beteg egészségügyi állapota szempontjából sürgősebb beavatkozásokat végezzék el. Ezt követően fokozatosan javasolja a beavatkozások kiterjesztését a tervezett beavatkozások szélesebb körére.

Azt is közölte azonban Kásler Miklós, hogy a fenti intézkedések a járványügyi helyzet függvényében még módosulhatnak.

Mindemellett a kórházaknak rugalmas ágykapacitás tervezés alkalmazását javasolja, hogy el tudják látni a Covid-19 betegeket és fenn tudják tartani a készenlétet (amihez a kórházi ágyak felének felszabadítását rendelték el korábban), valamint hogy el tudják látni a nem koronavírusos betegeket. Ehhez a levél szerint

újabb ágyfelszabadításról is rendelkeztek: az aktív rehabilitáció céljára kell 3000 ágyat biztosítani.

Ehhez az egészségügyi ellátásból nem vonhatók el egészségügyi szakemberek és nem vehetnek benne részt olyanok, akik a koronavírusos betegellátásban dolgoznak.

Háziorvosok, fogorvosok

Az ellátás csak úgy folytataható, hogy ha beteg telefonon előzetesen időpontot kér, majd a rendelőbe lépéskor megmérik a testhőmérsékletét. A betegeknek 1,5 méteres távolságot kell tartaniuk egymástól. Folyamatos fertőtlenítőszeres takarítást kell végezni, a dolgozók részére vírusölő hatású kézfertőtlenítőt, szükség szerint védőeszközöket kell biztosítani.

Az előjegyzés főszabálya: óránként maximum 4 beteg vizsgálata.

Nem lehet azonban bármiért bemenni: telefonon vagy egyéb nem személyes úton kell végezni az igazolások, a keresőképtelen állomány igazolás, a szociális ellátáshoz szükséges dokumentumok kiállítását.

Járóbeteg szakellátás

Itt meg kell teremteni egy olyan elektronikus egészségügyi szolgáltatást, amely lehetővé teszi a személyes találkozás nélküli kapcsolattartást, a pácienssel való kommunikációt, szabályos telefonos vizit lebonyolítását. Az első távkonzultáció után három eset lehetséges:

  • minden elintézésre kerül, nincs több teendő
  • kérdéses esetben újabb távkonzultáció szükséges, a gyógyszerfelírás e-receptre történik
  • az új helyzetben "problémás" esetben a személyes vizsgálat nem kerülhető el, a beteget időpontra kell hívni

Ahogy az már korábban is engedélyezett volt, az orvos telefonos konzultáció alapján rendelkezhet a kórházi beutalásról és a mentőrendelésről is.

A fertőzésveszély miatt az épületekbe lépő betegeket a szokásos triage (triázs, osztályozás) előtt kötelező a pre-triage, ahol megtörténik a beteg lázmérése, higiénés kézfertőtlenítése, a járványügyi kérdőív kitöltése, védőmaszkkal történő ellátása. A kikérdezés során a koronavírus gyanúsnak vélt beteget az erre a célra kijelölt és elkülönített pre-triage szakrendelőben kell ellátni, ahol a megfelelő védőeszközök (FFP 2 maszk, védőszemüveg, arcvédő maszk, köpeny, gumikesztyű), kéz és felületfertőtlenítő biztosított.

Kockázatot jelentő járóbeteg-beavatkozást csak egy negatív PCR vizsgálati eredmény birtokában lehet elvégezni.

További rendelkezések

Egynapos ellátás: csak előzetes koronavírus-tesztelést követően lehet végezni, lehetőség szerint ilyen ellátásra dedikált hellyel rendelkező intézményben.

A fenti szabályrendszer vonatkozik a magánegészségügyi ellátásra is.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről
DPK

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

Miskolcon a digitális polgári körök gyűlésének vendége volt Orbán Viktor. Az esemény leginkább kérdezz-felelek formában zajlott, a megjelentek kérdezhettek a pártelnök-miniszterelnöktől. A Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, és ha eldöntötték, akkor áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér. Kijelentette, a Benes-dekrétumok ügyét rendbe kell tenni, a joghátrányt szenvedők segítséget fognak kapni. Jelezte, a Kassa-Miskolc gyorsvasút beleilleszkedne a kormány nemzetstratégiájába. Orbán Viktor felsorolta nagy terveit is, megnevezte közülük a legnagyobbat. Tényként jelentette ki, hogy Nyugat-Európa vezetői háborúba fognak menni.

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Sosem látott felvételeken a NATO egyik legmerészebb akciója – Így menekült meg a vesztésre álló Ukrajna?

Sosem látott felvételeken a NATO egyik legmerészebb akciója – Így menekült meg a vesztésre álló Ukrajna?

Jens Stoltenberg tíz évig állt a világ legnagyobb védelmi szövetsége, a NATO élén, a hidegháború utáni legnehezebb időszakban vezetve a szervezetet. Az ukrajnai háború második évében ért volna véget a mandátuma, de mivel utódjában nem sikerült megegyezni, még egy évet elvállalt. Utolsó főtitkári évében minden fontos helyszínre egy dokumentumfilmes kamerája követte, így most mi is betekintést nyerhetünk abba, hogyan zajlik egy NATO-főtitkár munkája, amely a világ egyik legösszetettebb diplomáciai feladatát jelenti, és hogyan próbálta meg Stoltenberg rávenni a szövetségeseket a vesztes helyzetbe került Ukrajna támogatására.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×