Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
315.94
bux:
149779.89
2026. augusztus 12. szerda Klára
Nyitókép: Pixabay

A szülők helyett is felteszik a kérdést

Hétfőn kezdődik az őszi szünet. A gyerekeknek egy hétig nem kell iskolába menniük. A szülők ilyenkor gyakran táborokba küldik őket, és a taborfigyelo.hu vezetője szerint ennek a diákok is örülnek. A táborválasztás szempontjához most kidolgoztak egy 300 kérdésből álló szempontrendszert – mondta az InfoRádiónak Tóth Béla.

Ahogyan rekord mértékben nőtt a táborozó diákok száma a nyári szünetben, ugyanez az őszi szünet egy hetében is tapasztalható, a szülők pedig egyre több hely közül választhatnak – fogalmazott Tóth Béla, a taborfigyelo.hu vezetője. A turnusok rendszerint 3, 5 és 7 naposak.

A kisebbek számára elsősorban a napközis táborok szolgálnak, míg a nagyobbak az ottalvós táborokat részesítik előnyben, ezzel is erősítve az önállóságot, az elszakadást a szülőktől. A szakember szerint az is megfigyelhető, hogy a szülők ma már az árak és a típusok mellett egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy minőségi táborokból választhassanak.

Ennek okán született meg a taborminosito.hu oldal is, amelyen több mint 300 kérdés alapján monitorozzák az adott táborokat, és ezáltal sorolják be azokat minőségi kategóriákba, hasonlóan, ahogyan a hoteleket, csak esetükben csillagok helyett sátrakkal – magyarázta Tóth Béla.

A minősítés nagyon sokrétű,

így – a többi között – kitér a pedagógiai tervre, a táboroztatók pedagógiai végzettségére, tapasztalatára, a vállalt gyermekek korösszetételére, illetve, hogy a táborozók milyen korcsoportokra vannak bontva, ahogyan kitér a gyermekek étkeztetésére, a jelentkezéssel összefüggő lehetőségekre, hogy milyen a kommunikáció a szülőkkel, az esetleges kedvezményekre is, sorolta Tóth Béla, megjegyezve, hogy a szakmai részén felül

azokat a kérdéseket teszik föl, amelyeket a szülő is feltenne a táborszervezőnek.

A szakember egyetértett, hogy ma már a szülő sokkal többet vár el tábortól, mint annak idején, így jobban keresik a szaktáborokat, ahol fejlesztőfoglalkozásokat kínálnak a gyerekek számára, ahogyan a gyerekek is a minél pörgősebb, változatos programokra és élményekre "éhesek". Fontos kiemelni azt is – folytatta – hogy amikor a szülők elvárják, hogy valamilyen fejlesztés legyen az adott táborban, akár idegen nyelvű, akár sport irányú, esetleg alkalmazkodó képességbeli, akkor a gyerekek azt nem úgy élik meg, mintha iskolapadból iskolapadba ülnének, hiszen játékokon keresztül adják át számukra a készségeket, képességeket, így ők nem tanulásként élik meg.

A táborok 25-35 ezer forinttól kezdődnek és körülbelül 70-75 ezer forintig terjednek, függően attól, hogy három, öt, vagy hétnapos turnust választunk, valamint a szállás és az étkeztetés, egy ottalvós tábor díja magasabb, mint egy napközisé. Tóth Béla azonban azt tanácsolja a szülőknek, hogy

ne kizárólag az árat nézzék, hanem sokkal inkább az ár-érték arányt,

hiszen értékes attól lesz egy tábor, hogy ha minél több aktív programja van, ha minél több élményt és lehetőséget nyújt a gyermeknek a kikapcsolódásra.

A taborfigyelo.hu vezetője végezetül a táborok fontossága kapcsán kiemelte: "gyermeknek gyermek a barátja". Akinek van gyereke, pontosan tudja, hogy nem lehet 25-30 gyereket helyettesíteni, akár egy hétre sem. Ráadásul azok, akiknek van lehetősége táborozni, teljesen feltöltődve, nagyobb lendülettel és motivációval fordulnak rá a karácsonyig tartó időszakra, mint azon társaik, akiknek nincs lehetőségük ilyenben részt venni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Hat hét alatt összerakta a Centrum Production az augusztus 20-ai ünnepségsorozat művészeti koncepcióját, ahol mindenki ízlésének próbálnak megfelelni, augusztus 19-től egészen 23-ig. A drón-, fény- és tűzijátékshow-ban kicsúcsosodó események idén a budai rakpartról lesznek a legjobban láthatók, és az ünnepségsorozat az eddigi 18 helyett 4 milliárd forintból kijönnek. Lesz olcsó ásványvíz és sör is.

Volodimir Zelenszkij, és több másik államfő is gratulált Baka Andrásnak

Az ukrán elnök szerint Baka András megválasztása újabb fontos mérföldköve Magyarország megújulásának, egyúttal azt is kinyilvánította, hogy Ukrajna kész a kölcsönös tiszteleten és előnyökön alapuló együttműködésre, remélve, hogy a változások a jószomszédi kapcsolatokat is erősítik.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×