Infostart.hu
eur:
363.21
usd:
314.99
bux:
150022.25
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Rengeteg étel kerül a kukába, pedig tehetünk ellene

Az élelmiszerhulladékok keletkezésének megelőzését, mérséklését segítő útmutatókat állított össze a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatala (Nébih) Maradék nélkül című programjának négy munkacsoportja.

A hivatal közleménye szerint a vendéglátás, a kereskedelem, az ipar és a civil szektor szereplőinek szóló segédleteket ingyen letölthetik az élelmiszer-vállalkozások.

Magyarországon évente mintegy 1,8 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezik, amelynek jelentős része megelőzhető lenne.

A Nébih három éve indította el a Maradék nélkül elnevezésű programját, amelynek fókuszában a hazai élelmiszerpazarlás mérséklése áll. A programot az Európai Bizottság is támogatja a LIFE környezetvédelmi alprogramján keresztül.

Bár a Magyarországon keletkező élelmiszerhulladékok jelentős hányada a háztartásokban termelődik, ennek ellenére fontos, hogy az élelmiszerlánc minden szereplője részt vegyen az élelmiszerpazarlás mérsékléséért folytatott küzdelemben.

Az élelmiszer-vállalkozások képviselői a kezdetektől részt vettek a program céljainak meghatározásában és megvalósításában, saját gyakorlatias szempontjaik megosztásával is segítve a folyamatot. Az élelmiszeripar és a kereskedelem képviselői mellett a kutatóintézetek, egyetemek képviselői is szerepet vállaltak a munkában - írják a közleményben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató

A Paksi Atomerőmű vízállás miatt kialakult nehéz helyzetének kezelését tartja fókuszban a kormány, ennek megfelelően a Duna partján fekvő város témájában tartotta első heti tájékoztató sajtótájékoztatóját a hétközi kormányülést követően a kabinet. Részletesen szó volt a dunai kőrakás menetéről, a bárkák leereszthetőségéről, a romániai és az osztrák tanulságokról és az összefogás szereplőiről, felelőseiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×