Infostart.hu
eur:
364.71
usd:
325.79
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Pxhere

Sürgősséggel tárgyalják a lakás-takarékpénztárak állami támogatásának megszüntetését

Felmenő rendszerben megszüntetné a lakástakarékpénztárak állami támogatását az a törvényjavaslat, amelyet Bánki Erik, a gazdasági bizottság fideszes elnöke nyújtott be az Országgyűlésnek hétfőn.

Bánki Erik, a gazdasági bizottság ülése előtt tartott sajtótájékoztatóján a javaslatot azzal indokolta: a lakástakarékpénztárak konstrukciója nem volt kellő hatékonyságú és az elmúlt időszakban nem szolgálta olyan aktívan és eredményesen az otthonteremtést, mint elvárták volna. Emellett pedig 2010 óta 60 milliárd forint extraprofitra tettek szert a programot működtetők és forgalmazók - hangsúlyozta.

A törvényjavaslat szerint felmenő rendszerben vezetnék ki a programot, így az indítvány

az eddig megkötött szerződéseket nem érinti, azokra a futamidő végéig jár az évi maximum 72 ezer forintos állami támogatás.

A konstrukció fennmaradhat, de a törvény hatályba lépését követően új lakástakarékpénztári szerződést állami támogatással már nem lehet kötni - mondta Bánki Erik. Az a cél, hogy az extraprofit, ami ezen a területen realizálódott a lakástakarékpénztárak forgalmazóinak, az a magyar családokhoz kerüljön, a magyar családok otthonteremtési programjára tudjuk fordítani - hangsúlyozta.

A Fidesz szerint nem megfelelő célokra fordították a pénzt

A javaslat előkészítéséről szólva elmondta: Fidesz gazdasági kabinetje áttekintette az elmúlt évek otthonteremtési támogatásinak működési hatékonyságát és a lakástakakaraékpénztárak működésének az otthonteremtésre kifejtett hatását, és azt állapította meg, hogy a lakástakarékpénztári konstrukciók kiemelt támogatásuk ellenére nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Az esetek nagy részében - folytatta - ezekből a megtakarításokból nem új lakásépítés vagy vásárlás történt meg, hanem olyan felújításokra átalakításokra költötték, amelyek szerinte nem szolgálják a magyar kormány otthonteremtési támogatási programját.

Arra a kérdésre, hogy van-e elképzelés a csok feltételeinek változtatására, Bánki Erik azt mondta: a frakció elvárása az volt, hogy a lakástakarékpénztárak támogatása az otthonteremtési programokban realizálódjon jövőre. Arra kérték a kormányt, hogy ezt minél előbb tárgyalja meg - tette hozzá.

Kérdésre válaszolva közölte: a törvény hatálybalépésnek napja attól függ, mikor fogadja el azt a parlament – írja az MTI.

Az ellenzéki pártok tiltakoznak

A Jobbikos Z. Kárpát Dániel közleményében a jövő felélésének nevezte, hogy a kormánypártok egyik napról a másikra megszüntetik a lakáscélú előtakarékosság mögötti állami támogatást. A képviselő szerint a Családi Otthonteremtési Kedvezményre való kormányzati hivatkozás álszent, ugyanis az eddigi igénybe vevők jó része nem képes más támogatási formát elérni, mivel vagy a bankok utasítják el őket, vagy a program egyszerűen nem terjed ki lakáscéljaikra.

Az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó elképesztőnek nevezte, hogy a kormány sikerpropagandája közepette megszüntetnek egy hosszú évek óta működő támogatási formát. „A fideszes elitnek a szokása, hogy mindenféle adófizetői forintokból és EU-s forintokból úszómedencéket építenek és kastélyokat vásárolnak, míg a magyar családok meg attól szenvednek, hogy mondjuk egy átlag fiatalnak akár 40 évet is spórolnia kell ahhoz, hogy akár egy új lakáshoz juthasson” – fogalmazott.

Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció frakciószóvivője megszorításként tekintett a kormánypártok intézkedésére. „Ebből is látszik, hogy az Orbán-kormány a családok évét úgy értette, hogy az Orbán-család és közvetlen környezete járjon jól, a magyar családok nagy része pedig nem” – vélekedett

Csárdi Antal, az LMP részéről úgy vélte, hogy ebből az intézkedésből is látszik, hogy az Orbán-kormány szembefordult a magyar társadalommal. Szerinte, ha a kormány azt látja, hogy a támogatást nem megfelelő módon használják fel, vagy a pénzintézetek túl nagy nyereséghányadot tesznek zsebre, nem az a megoldás, hogy „megszüntetjük és ellehetetlenítjük a családok megtakarításait, hanem az a módja, hogy a szabályozó rendszerén keresztül az állam belenyúl ebbe a rendszerbe”. A családi otthonteremtési kedvezményt ugyanis olyan kevesen tudják igénybe venni, hogy nem nyújt valódi segítséget a családalapító fiataloknak – tette hozzá a képviselő.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Sokkal bátrabb költségvetési tervezetre lenne szükség 2027-ben ahhoz, hogy 2032-re be lehessen vezetni az eurót Magyarországon – mondta Surányi György volt jegybankelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott, „A forinttól az euróig: úton a közös valuta felé” című kerekasztal-beszélgetésen. A közgazdász hozzátette, a rezsicsökkentéshez, a fiatalok és az édesanyák adómentességéhez is hozzá kell nyúlnia a kormánynak az eurózónához való csatlakozás érdekében.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Mit csinál a dollár a választás napján?

Mit csinál a dollár a választás napján?

Minimális mértékben gyengül a forint az euróval szemben, amely 365 forint közelében, a napi sáv felső részén jár, míg a dollárral szemben lényegében stagnál a magyar deviza, 326 körüli árfolyam mellett. A befektetők az amerikai félidős választások kimenetelét és az amerikai–iráni megállapodás esélyeit mérlegelik; a zöldhasú végül a vártnál jóval erősebb JOLTS-jelentés után fordult pluszba, miután a nyitott álláshelyek száma 7,523 millióra ugrott. A figyelem a hét további részében a pénteki amerikai foglalkoztatottsági adatokra irányulhat, amelyek az elemzők szerint a Fed kamatpályája szempontjából is meghatározók lehetnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×