INFORÁDIÓ
2021. április 13. kedd
Ida

parlament

törvény

ülés

költségvetés

Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke beszédet mond az Országgyűlés alakuló ülésén az Országházban 2018. május 8-án. Turi-Kovács Béla, a Fidesz képviselője, az új összetételű parlament legidősebb tagja, korelnök.

Aktív időszakot zárt le a parlament

Infostart / MTI

Összesen ötvennégy törvényjavaslatot és tizenkét parlamenti határozatot fogadott el az Országgyűlés május 8-i megalakulása óta - közölte az Országgyűlés Hivatala.

A pénteken nyári szünetbe kezdő Ház a Fidesz-KDNP kormányalakításával és kétharmados többségével, valamint öt ellenzéki frakcióval (Jobbik, MSZP, DK, LMP, Párbeszéd) kezdte meg munkáját az április 8-i voksolást követően. A patkóban egy független, valamint egy német nemzetiségi képviselő is helyet foglalhatott.

Az új összetételű parlament összesen húsz ülésnapot tartott eddig. Az elfogadott törvények 85 százalékát a kormány nyújtotta be, azok közel fele, összesen huszonhat nemzetközi szerződések kihirdetéseit tartalmazza. A parlament a korábbi évekhez hasonlóan most is még az első félévben törvénybe foglalta a következő évi költségvetést, emellett az alaptörvény hetedik módosításáról is rendelkezett.

Az előző ciklust követően ezúttal is Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) parlamenti államtitkára szólalt fel a legtöbbször, összesen 73 alkalommal. A felszólalások hosszúsága alapján azonban Varga-Damm Andrea, a Jobbik képviselője volt a legaktívabb, aki 42 felszólalásában négy és fél órát meghaladóan fejtette ki véleményét. Az új ciklus első három hónapjában harminchat képviselő nem kért szót.

Nyitókép: Kovács Attila
A címlapról ajánljuk

×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018