Infostart.hu
eur:
382.14
usd:
328.24
bux:
108922.07
2025. december 5. péntek Vilma

Terítéken a választási törvény módosítása is

Az Országgyűlés ma tizennégy törvényjavaslatról dönt. A képviselők egyebek mellett elfogadhatják a jövő évi költségvetést megalapozó törvénymódosításokat, valamint változtatásokat hajthatnak végre a választásokkal kapcsolatos jogszabályokon is.

Az ülésnap reggel 9 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit a határozathozatalok követnek. Ekkor hagyhatják jóvá a 2019-es büdzsét megalapozó törvénymódosításokat, amelyek összesen 42 jogszabályon változtatnak.

A választást érintő módosítások elfogadása esetén

  • szigorúbb szabályok lépnek hatályba a kampánytámogatás visszafizetésére, emellett
  • a választási plakátokon közzé kell tenni a megrendelő szervezet nevét,
  • az átjelentkezések miatt a szavazatszámláló bizottságok nagyobb létszámmal működhetnek,
  • a helyi választási iroda vezetője pedig fegyelmit kaphat, ha urnazárás után fél órával a szavazókörökben nem fejezték be a voksolást.

A szavazásokat követően a pénteken elfogadni tervezett javaslatokhoz benyújtott módosító javaslatokról tárgyalnak a képviselők, majd két indítvány összevont vitáját bonyolítják le.

Elsőként a Fidesz azon javaslata kerül terítékre, amely a büntető törvénykönyv (Btk.) hatályát kiterjesztené a személyszállító járművek jogellenes átalakítására, valamint a hivatalos személyek zaklatására.

Ezt követi a kiemelt budapesti fejlesztésekről szóló törvényjavaslat tárgyalása. A kormány előterjesztése a szóban forgó beruházások állami feladatainak kereteit jelölné ki, a már előkészítés alatt álló Budapest Diákváros - Déli Városkapu Fejlesztési Program megvalósításának segítése mellett.

Az Országgyűlés pénteken, egyebek mellett a jövő évi költségvetés elfogadásával fejezi be nyári rendkívüli ülésszakát.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×