eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Végrehajtandó szabadságvesztés elsőfokon egy vesztegetéssel vádolt orvosnak

A bíróság a vádlottat nem jogerősen 9 rendbeli vesztegetés elfogadásának bűntettében mondta ki bűnösnek. Az ítélet a fellebbezések miatt nem jogerős.

A vádlott orvos, aki a vádbeli időszakban – 2009. és 2013. között - az egyik budapesti kórházban ortopéd sebész orvosként dolgozott, műtéti beavatkozásokat is végzett.

A vádirat szerint a vádlott a fenti időszakban a jövedelmének kiegészítése érdekében több betegétől is - az egyébként az OEP által finanszírozott egészségügyi ellátásért - jogosulatlanul pénzt kért, vagy az általuk önként felajánlott hálapénzt kevesellve, nagyobb összeget kért.

Volt olyan beteg, akivel a vád szerint előre közölte, hogy mennyibe fog kerülni a műtét, és volt, hogy a műtét után határozta meg, hogy mennyi pénzt tart elfogadhatónak a beavatkozásért.

Egyes esetekben a vádlott alkudozott a honoráriumként elvárt összegről, és előfordult olyan is, hogy egy betegének a részletekben történő megfizetés lehetőségét is felajánlotta.

Egy esetben a beteg köszönetképp egy nagyobb értékű könyvet szeretett volna ajándékozni az orvosnak, aki azonban a vád szerint azt visszautasította, egyértelműen utalva arra, hogy a könyv helyett pénzt kér.

A Fővárosi Főügyészség vádirata alapján az illetékes bíróság az orvost 9 rendbeli vesztegetés elfogadásának bűntettében bűnösnek mondta ki, és ezért őt 2 év végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte, valamint 3-3 évre eltiltotta az orvosi foglalkozástól, valamint a közügyek gyakorlásától. A bíróság úgy rendelkezett, hogy a vádlott a büntetés fele részének letöltése után feltételes szabadságra bocsátható.

Az ítélettel szemben a vádképviseletet ellátó kerületi ügyészség, valamint a vádlott és a védő is fellebbezett.

A Fővárosi Főügyészség a kerületi ügyészség által bejelentett fellebbezést fenntartotta, és indítványozta, hogy a Fővárosi Törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletét változtassa meg akként, hogy a szabadságvesztés tartamát lényegesen emelje meg, valamint ezzel párhuzamosan a vádlottat a közügyek gyakorlásától és az orvosi foglalkozástól is hosszabb tartamra tiltsa el.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×