Infostart.hu
eur:
361.57
usd:
315.49
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella
Kunhalmi Ágnes, a Magyar Szocialista Párt budapesti elnöke beszédet mond az MSZP-Párbeszéd budapesti kampányrendezvényén a Marczibányi téri Művelődési Központban 2018. április 3-án.
Nyitókép: Koszticsák Szilárd

Visszalépett Kunhalmi Ágnes

Mégsem indul Kunhalmi Ágnes az MSZP elnöki posztjáért, csak a választmány vezetéséért jelölteti magát vasárnap - közölte a politikus.

Kunhalmi szerint a célja világos, a baloldali egység megteremtése, de “a változtatás mindig sokkal több erőt és időt kíván” - írta az Indexnek küldött közleményében. Az elnöki küzdelemben sem Tóth Bertalant, sem Mesterházy Attilát nem támogatja.

A választási sikertelenség és a Fidesz kétharmados győzelme miatt a választás estéjén lemondott Molnár Gyula és a teljes pártelnökség. A párt vezetői posztja népszerűnek bizonyult, de az idő előrehaladtával fogyatkozott a mezőny. A hét elején mondott le Szanyi Tibor és Bródy Gábor, Kunhalmi Ágnes lemondásának esélyét is rebesgették. Hétfő este végül a lemondásokat megerősítette a párt jelölőbizottságának elnöke is, aki akkor három elnökaspiránsot nevezett meg: Kunhalmi Ágnes volt fővárosi MSZP-elnököt, Mesterházy Attila volt pártelnököt és Tóth Bertalan frakcióvezetőt.

Kunhalmi Ágnes most azt írta, hogy senkinek a javára nem szól a visszalépése. Csak a választmányi elnöki posztért indul vasárnap, erre most ő az egyetlen jelölt (választania kellett a két pozíció között, mert a szabályok szerint mindenki csak egyetlen pozícióért indulhat a pártban).

Szerinte amíg a baloldali szavazótábor szétesett, "addig soha nem fogjuk azt az érzetet kelteni - legyenek azok új, vagy hagyományos baloldali, erők - hogy képesek lennénk jobb iskolákat, kórházakat, vagy akár csak némi biztonságot, védelmet biztosítani az embereknek. Ehhez pedig

egy jelszót tudok elképzelni, mégpedig azt, hogy a baloldalon nincsenek többé ellenségek".

Azt írta: "Én nem fogadom el a jelenleg fennálló rendet a hazai politikában. Azért jelentkeztem elnöknek, mert változás kell, de a változtatás mindig sokkal több erőt és időt kíván, mint valamilyen meglévő múltbeli idea újrahasznosítása, vagy épp valaminek a puszta tagadása."

"A hitem, és a koncepcióm világos a baloldali emberek előtt, és ennek hatékony képviseletét továbbra is biztosítani szeretném. Ezért döntöttem úgy, hogy céljaimat nem feladva, most a következő két évre az MSZP minden szervezetét és megyéjét tömörítő Országos Választmány elnökének jelentkezem a vasárnapi tisztújításon.

Azt szeretném, hogy a következő két évet ne csak az MSZP-n belüli szembenállások határozzák meg, hanem erős, cselekvőképes, és mindenekelőtt együttműködő párt legyünk, amely az egész országnak képes lesz útitervet adni."

Az elnökségért folytatott küzdelemben tehát Mesterházy Attila és Tóth Bertalan vesz részt.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×