Infostart.hu
eur:
361.72
usd:
315.47
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Változás az MSZP elnökjelöltjeinél

Az InfoRádió értesülései szerint Szanyi Tibor és Bródy Gábor visszalépett az elnökjelöltségtől, Kunhalmi Ágnes pedig a hét második felében dönthet erről. A lemondásokat megerősítette hétfő este a párt jelölőbizottságának elnöke is, aki szerint hárman indulnak az MSZP elnöki posztjáért a vasárnapi tisztújító kongresszuson: Kunhalmi Ágnes volt fővárosi MSZP-elnök, Mesterházy Attila volt pártelnök és Tóth Bertalan frakcióvezető.

Szabó Vilmos elmondta, két további elnökjelölt-aspiráns visszalépett: Szanyi Tibor európai parlamenti (EP-) képviselő szombaton egy nem nyilvános pártfórumon, Bródy Gábor választmányi tag hétfő reggel jelezte szándékát.

A három jelölt sikeresen összegyűjtötte az induláshoz szükséges 1500 aláírást, illetve benyújtotta programját, és meghallgatta őket a jelölőbizottság is.

Szabó Vilmos azt mondta, a testület azt javasolja, hogy egy elnökhelyettese és három alelnöke legyen a szocialista pártnak, az elnökség pedig a frakcióvezetővel együtt 15 tagú legyen.

Beszámolt arról, hogy az elnökhelyettesi posztra két jelölt pályázik Ujhelyi István EP-képviselő és Szakács László volt országgyűlési képviselő.

A választmányi elnöki posztra - az elnöki mellett - Kunhalmi Ágnes a jelölt. Szabó Vilmos azt nem tudta megerősíteni, hogy ő lesz-e az egyetlen jelölt.

A jelölőbizottság kedden folytatja munkáját, akkor fejezik be az alelnökjelöltek meghallgatását

- közölte a testület elnöke, jelezve, több mint 60 jelölt pályázik a különböző párttisztségekre.

Az MSZP vasárnap tartja tisztújító kongresszusát. A párt elnöksége az áprilisi országgyűlési választás után lemondott, de ettől függetlenül is tisztújítást kellett volna tartani idén, mert legutóbb 2016-ban volt tisztújító kongresszus, és a párt vezetőinek megbízatása két évre szól. A kongresszus - a párt legfelső döntéshozó szerve - választja meg az elnökség tagjain kívül az MSZP választmányának elnökét, az országos etikai és egyeztető bizottság elnökét, a központi pénzügyi ellenőrző bizottság elnökét és tagjait, valamint az etikai és fegyelmi ügyek tanácsa elnökét és tagjait.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×