eur:
393.75
usd:
365.49
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Heiko Maas német külügyminiszter találkozója Berlinben 2018. június 5-én.
Nyitókép: KKM

Nagy, de nem teljes az egyetértés a magyar és német kormányzat között

A szorosabb együttműködésről, a gazdasági kapcsolatokról és a Stop Soros törvénytervezetről is tárgyalt tegnap Berlinben a külgazdasági- és külügyminiszter német kollégájával.

A Heiko Maas német külügyminiszterrel folytatott egyeztetés utáni tájékoztatón Szijjártó Péter elmondta, hogy mindkét ország erős, biztonságos és versenyképes Európai Uniót akar. A gazdasági kapcsolatot mindkét miniszter fontosnak tartotta. Heiko Maas emlékeztetett arra, hogy 6000 német cég tevékenykedik Magyarországon, a magyar tárcavezető pedig hozzátette, hogy ezek a vállalatok 300 ezer embernek adnak munkát és hogy a németországi beruházások értéke meghaladta a 20 milliárd eurót.

„A német vállalatok még soha nem voltak annyira elégedettek a magyarországi működési körülményeikkel, mint jelenleg”

– fogalmazott Szijjártó Péter, aki hozzátette: 2014. óta 63 német nagyberuházás érkezett hazánkba, melyek 17 ezer magyar munkahelyet teremtettek.

A két ország abban is egyetért, hogy az uniónak meg kell védenie határait és fejlesztenie kell az Európát körülvevő térségeket, ezért a külügyminiszterek aláírtak egy megállapodást az afrikai és közel-keleti országok vízügyi fejlesztéséről, amely azt segítené, hogy minél többen visszatérhessenek hazájukba.

A német külügyminiszter szerint erősíteni kell a két állam közötti párbeszédet, mert most különösen fontos az unió egységes fellépése. A tárcavezetők tárgyaltak azokról az ügyekről is, amelyekben nem értenek egyet – tette hozzá – például az úgynevezett Stop Soros törvénytervezetről is. A német fél tudomásul vette, hogy a magyar kormány módosította ezt, és üdvözli, hogy biztosították arról, hogy bevárják az Európa Tanács Velencei Bizottságának állásfoglalását – mondta Heiko Maas. Szijjártó Péter viszont kijelentette, hogy nem tett semmiféle vállalást a Velencei Bizottsággal kapcsolatban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×