Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Visszaélések miatt visszavont a Miniszterelnökség egy pályázati felhívást

A Miniszterelnökség visszaélések miatt visszavonta "Nem mezőgazdasági tevékenységek elindításának támogatása - Mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja, mikrovállalkozás indítása" című pályázati felhívását az EMVA Irányító Hatóság.

Az MTI kérdésére a Miniszterelnökségen elmondták, hogy pályázati kifizetések még nem voltak, mivel a visszaélésekre még az elbírálási folyamat elején derült fény.

A Miniszterelnökség pénteki közleménye szerint a Vidékfejlesztési program keretében meghirdetett pályázatnál számos esetben merült fel "mesterséges körülmény megteremtésének" gyanúja. A megyei kormányhivataloktól kapott információk alapján több pályázó - bizonyos csoportok kiszolgáltatottságát kihasználva - tömegével igényelt a pályázathoz szükséges regisztrációs számot, majd nyújtott be szinte azonos tartalmú kérelmeket - közölték.

A jelenlegi feldolgozottság alapján a beérkezett kérelmek több mint fele jogosulatlan a 40 ezer eurónak megfelelő támogatásra - írta a Miniszterelnökség.

A közlemény szerint az előzetes vizsgálat azért indult, mert a pályázatra alig egy hónap alatt több mint 11 ezer kérelem érkezett, közel 140 milliárd forint forrásigénnyel.

Felidézték, hogy a vidéki térség mezőgazdasági vállalkozásainak jövedelemstabilizálására, valamint a mezőgazdaságon kívüli vállalkozások elindítására 2016. augusztus 25-én jelent meg a csaknem 13,85 milliárd forint keretösszegű felhívás.

Az ügy felderítése érdekében a rendőrség nyomozást indított, de a Miniszterelnökség vizsgálja annak lehetőségét, hogy a tisztességesen pályázó mikrovállalkozások miként juthatnának hozzá a fejlesztési forrásokhoz - olvasható a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Ilyen volt a világ 2025-ben
Háború, halál, béke

Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.

Inváziós fajok támadása: durva következménye lesz, ha csak akkor cselekszünk, amikor már ég a ház

Amikor egy idegen állat- vagy növényfaj megtelepszik Magyarországon, hajlamosak vagyunk csak ökológiai problémaként gondolni rá, pedig a számlát nem a természet, hanem a gazdaság fizeti. Fertő Imre, a Budapesti Corvinus Egyetem Fenntartható Fejlődés Intézetének professzora az InfoRádióban azt mondta, az igazi veszteség sokszor olyan „láthatatlan” tételekben rejlik, mint a romló vízminőség vagy az eltűnő fajok, ezért fontos a minél gyorsabb cselekvés, továbbá mérsékelni kell az okozott károkat, negatív hatásokat.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 27. 05:00
×
×
×
×