Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.9
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia
Az MSZP tart saját kongresszusától?

Az MSZP tart saját kongresszusától?

Felmerült, hogy elmaradhat az MSZP december 9-ére, jövő szombatra tervezett kongresszusa – írja a Magyar Nemzet. A lap értesülései szerint a párt országos vezetésében többen is vannak, akik szerint nem lenne értelme most megtartani a rendezvényt, hiszen lényegében semmilyen személyi kérdésről nem tudnának döntést hozni.

Nincs még megállapodás a 106 egyéni jelöltről, és országos listát sem akarnak addig állítani, amíg nem jutnak eredményre a Demokratikus Koalícióval. Ráadásul komoly vitára lehet számítani a kongresszuson, a küldöttekben ugyanis joggal merül fel az igény, hogy néhány hónappal a választások előtt tisztán lássák, milyen konstrukcióban indul az MSZP a választásokon, kikkel és hogyan működik együtt – áll a cikkben.

A lap szerint még mindig akadnak a pártban olyanok, akik szerint az lenne a kisebbik rossz, ha megtartanák a kongresszust. Ők is tartanak attól, hogy a viták és veszekedések megjelennének a sajtóban, ám az szerintük még mindig kevésbé tekinthető bukásnak, mint ha az egészet lemondanák.

Molnár Gyula, az MSZP elnöke mindemellett szerda este a Hír TV Egyenesen című műsorában arról beszélt, hogy lesz kongresszus, programbemutatással. A két naposra tervezett rendezvény második alkalmát várhatóan januárban tartják meg. Ezt szinte biztosan megrendezik, vagyis ha a mostanit lemondják, néhány hetes haladékot nyernének, hogy megegyezzenek Gyurcsány Ferencékkel. Kérdéses azonban, hogy ez az egyezség mikor jöhet létre, hiszen több ponton is komoly vita van a két párt között. Bár a 106 egyéni körzet nagy részét felosztották, a nagy eséllyel megnyerhető körzetekért továbbra is folyik a harc.

Ráadásul az eddig elsősorban a háttérben zajló konfliktus már a nyilvánosság elé került – hangsúlyozza a lap. Az ügy hétfőn délután robbant ki, amikor az Atv.hu nyilvánosságra hozott egy listát, amely a 106 egyéni körzet felosztásának akkori állapotát tartalmazta.

Molnár Gyula aznap este a Facebookon azt írta, a lista nem valós. A Magyar Nemzet információi szerint a párt elnökségi ülésén komoly vitákat okozott a nyilvánosságra került dokumentum, mivel azon több olyan körzet is a DK-hoz van rendelve vagy bizonytalannak jelölve, amelyikhez a szocialisták ragaszkodnak. A szocialisták elnöke kedden este az ATV Egyenes beszéd című műsorában már úgy fogalmazott, hogy a lista jelentős számban a DK igényeit tartalmazza.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke ugyanakkor az ATV-nek azt mondta, a lista meglehetősen pontos. Szerda délután a monori fóruma előtt kijelentette, ha rajtuk múlik, jövő hét végéig megállapodnak. A DK vezetője a Népszavának adott interjújában pedig arról beszélt, ha győzne a baloldal jövő tavasszal, akkor is egyszerű frakciótag lenne, ellenzékben pedig a frakció vezetője. „Sokszor elmondtam, hogy a remélt győzelem esetén sem kívánok kormányon működni, nem kívánom nehezíteni a jövendő demokratikus kormány miniszterelnökének a dolgát” – fogalmazott.

Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×