eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Orbán Viktor: példátlanul sikeres tárgyalások vannak mögöttünk

Orbán Viktor: példátlanul sikeres tárgyalások vannak mögöttünk

Közös sajtótájékoztatót tartott Orbán Viktor miniszterelnök kedden az Országházban a Li Ko-Csiang kínai kormányfővel a hivatalos tárgyalásaik végeztével.

A kínai miniszterelnök 16 közép-kelet-európai ország és Kína csúcstalálkozójára érkezett Budapestre.

A magyar kormányfő kijelentette: "példátlanul sikeres tárgyalások vannak mögöttünk", az eddigi együttműködést sikerült megerősíteni, az eddig elhatározottakat a megvalósítás döntő pontjain átsegíteni, és döntöttek jövőbeli együttműködésekről is.

A tárgyalások jelentőségéről elmondta: Kína 6-7 százalék közötti növekedést fog elérni idén és jövőre is. Ez önmagában is magas szám, de a kínai gazdaság volumenében elképzelve hatalmas növekedést jelent. Kínának rengeteg árura lesz szüksége és egyúttal óriási kapacitásai is létrejönnek, aminek nyomán kínai cégek számos helyen hajtanak végre beruházásokat.

Orbán Viktor: példátlanul sikeres tárgyalások vannak mögöttünk

"A világban verseny folyik azért, ki hogy tud együttműködni Kínával.

Ez Magyarországnak is komoly lehetőség, de éles versenyben kell helytállni, mert minden európai ország benevezett.

A különbség csak annyi, hogy van, aki beszél róla, és van, aki nem" - mondta Orbán Viktor.

Magyarország versenypozíciói a miniszterelnök szerint a közép-európai térségben kifejezetten erősek, a térségből Kínába innen megy a legtöbb áru és ide is érkezik - emlékeztetett a kormányfő.

"Hatszáz milliárd forintnyi árut vittünk ki, ez magyar léptékkel mérve rendkívül fontos."

Több megállapodást is megemlített Orbán Viktor, így például Magyarország kukoricát és mézet is exportálhat Kínába, a magyar Eximbank 500 millió dolláros kínai hitelkerethez jut - ezzel a kkv-ket lehet segíteni -, 217 millió dolláros beruházási hitelt kapott a Borsodchem, megnyílt egy 20 millió dolláros fejlesztés lehetősége a Komáromban lévő kínai elektromosbusz-gyár esetében. Több magánmegállapodás is született, így például sárváriak Csungkingban termálberuházást hajthatnak végre, Szegedről pedig 40 millió dollárnyi árut, döntően paplant és textilt adtak el.

A két miniszterelnök egyetértett abban, hogy a közép-európai térségben nagy fejlődési potenciál van, a beruházások nyomán 4 százaléknál is nagyobb növekedésre kerülhet sor.

Li Ko-Csiang kínai miniszterelnök szerint Kína és közép-európai országok között rendkívül jó az együttműködés és ez a globalizáció egészséges fejlődését szolgálja. Ellensúlyozták a régiók és országok közti egyenlőtlen fejlődési hátrányokat - hangsúlyozta, hozzátéve: Kína és a közép-európai régió kiegészíti egymást a fejlődésben.

"Az együttműködés öt éve alatt egyértelműen megmutatkozik, hogy bár

elképzelhetők akadályok a globalizációban, de a kezünkben erős eszköz van ezen hátrányok kezelésére"

- jelentette ki Li Ko-Csiang, hangsúlyozva, hogy régiók közötti együttműködés ez, amely összeköti Európát és Ázsiát.

A miniszterelnök emlékeztetett, hogy tavaly a két ország kereskedelme 10%-kal, a Kínából Magyarországra történő import 20 százalékkal nőtt. A Kelet-Európában történt kínai befektetések egyharmada Magyarországra irányult. Hozzátette: reméli, hogy további munkahelyeket is tudnak teremteni itt a kínai cégek.

Orbán Viktor megköszönte a türelmet

Megköszönte Orbán Viktor miniszterelnök a budapestieknek a Kína-Közép-Kelet-Európa csúcstalálkozó alatti türelmet és megértést. A kormányfő a Li Ko-Csiang kínai kormányfővel folytatott tárgyalása utáni sajtónyilatkozatban, a Parlamentben azt mondta: az 1990 óta Budapesten megrendezett nemzetközi találkozók sorában a mostani Kína-Közép-Kelet-Európa csúcstalálkozó a 4-5. legnagyobb volt, ami komoly logisztikai kihívásokat jelentett. A miniszterelnök ezért külön megköszönte a fővárosiak türelmét és megértését.

"Magyarország számára ez fontos két nap volt" - jelentette ki Orbán Viktor.

Címlapról ajánljuk
Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

A leszokási hajlandóságot nagyban befolyásolja, hogy mennyire érezzük távolinak a dohányzás negatív, illetve a leszokás pozitív következményeit – derül ki az ELTE PPK kutatóinak 1500 dohányost bevonó vizsgálatából.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×