Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
MSZP: „A Jobbik egy tolvaj milliárdos pártja”

MSZP: „A Jobbik egy tolvaj milliárdos pártja”

Az MSZP elutasítja Medgyessy Péter volt kormányfő felvetését, amely szerint a kormány leváltásához együttműködés kell a Jobbikkal és a DK-val.

Medgyessy Péter az Index.hu-nak adott interjúban azt mondta: továbbra is reális az az elképzelés, amely szerint az Orbán-kormány csak akkor váltható le, ha összefog MSZP, a DK és a Jobbik. Ha az ellenzék le akarja váltani a kormányt, akkor az matematikailag csak a Jobbikkal lehetséges.

A szocialista párt közleményében kiemelte, hogy a Jobbik egy tolvaj milliárdos pártja, a Fidesz pedig a tolvaj milliárdosok pártja, ezért egyikre sem szabad szavazni

„Az nem kormányváltás, hogy a tolvaj milliárdosok szélsőjobboldali pártja helyett egy tolvaj milliárdos szélsőjobboldali pártja kerüljön hatalomra. Az MSZP azért dolgozik, hogy Magyarország ne a milliárdosok pártjainak játékszere legyen, hanem az embereké, akik békében és biztonságban szeretnének élni. Ezért akarunk valódi kormányváltást 2018-ban” - közölték.

Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivője a párt keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, Medgyessy Péter ismét megrugdosta az MSZP-t, amit nem tart helyesnek. Hozzátette a DK-hoz a volt miniszterelnöknek nincs köze.

Medgyessy Péter az interjúban arról is beszélt, hogy a Fidesz várhatóan megnyeri a választásokat, Orbán Viktornak pedig Szél Bernadett lehet a méltó kihívója.

Címlapról ajánljuk
Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

A közelmúlt válságidőszakában a pénzügyi stressz és a státusz-orientáció növelte leginkább az alkoholfogyasztást, a pandémia időszakában ugyanakkor nem indult általános alkoholfogyasztási hullám Magyarországon – derült ki egy most megjelent kutatásból. Az InfoRádió a felmérésről Fertő Imrét, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárát kérdezte.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×