„Szent Iván napja a nyári napforduló ünnepe. Valószínűleg a bizánci befolyás következménye, hogy szlávos nevet kapott, bár egyes vidékeken, például Szeged környékén Búzavágó Szent Jánosnak nevezik, Székelyföldön pedig Keresztelő Szent Jánosnak” - mondta Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató.

Hozzátette: ennek a napnak a legfőbb hagyománya a tűzugrás, amely legtovább az ország peremterületein maradt meg, például Nyitra vidékén és Csallóközben, de mostanában ismét reneszánsza van és felújítják a hagyományát.

„A tűzgyújtásnak sokféle jelentést tulajdonítottak, úgy vélték, hogy megvéd a köd, a jégeső és a dögvész ellen, elősegíti a jó termést és a tűzben párolt növényeknek gyógyító erőt tulajdonítottak” - fogalmazott a néprajzkutató.

Tátrai Zsuzsanna elmondta, hogy ilyenkor a tűz parazsát párosával ugorják át a fiatalok éneklés közben.

„Létezik egy olyan mondás is, hogy hosszú, mint a Szent Iván éji ének. Onnan ered, hogy ha egy faluban sok fiatal élt, akkor sokan ugrották át párosával a tüzet. Ezek a dalok párosító, összeéneklő énekek voltak, és arra szolgáltak, hogy a leányzó férjhez menjen, a legény pedig el is vegye” - ismertette a népszokást Tátrai Zsuzsanna.

A néprajzkutató azt is lemondta, hogy a tűzugrás valószínűleg sötétedés után történt és egészség – és szerelemvarázsló célja volt, miközben több más, érdekes szokással párosult.

„A májusfákat is a tűzre dobálták, mert úgy gondolták, hogy ennek különös varázsereje van. A Szent Iván-énekek legjobb változatait Kodály Zoltán gyűjtötte össze és kórusművében fel is dolgozta, a dalok pedig világszerte ismertté is váltak” - mondta Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató az InfoRádiónak.