eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Földárverések - Módosító javaslat a haszonbérleti díj felülvizsgálatáról

A földforgalmi törvény módosításával a föld tulajdonosa a hosszú távra kötött haszonbérleti szerződés megkötése után öt évvel, majd később rendszeresen felülvizsgálhatná a bérleti díjat - az erről szóló javaslat kedden jelent meg az Országgyűlés honlapján.

A Győrffy Balázs (Fidesz) agrárkamarai elnök által benyújtott javaslat célja, hogy a hosszú távra - legalább 10 évre - kötött haszonbérleti szerződésekben a haszonbér-módosítási jogot a törvény korábban elfogadott módosításához képest még megfelelőbben, és a felek érdekei közti egyensúly még hatékonyabb megteremtésével biztosítsa.

Az indoklás szerint a javaslat a haszonbérleti díj emelését és csökkentését is lehetővé teszi annak érdekében, hogy ne csak a díjnövekedést mutató piaci folyamatokhoz, hanem adott esetben a díjcsökkentés felé mutató piaci folyamatokhoz is igazodni lehessen. A módosítás kiegészíti a törvényt az új polgári törvénykönyv(Ptk.) új jogintézményével, a szerződés-átruházással.

A haszonbérleti díj módosításának lehetősége eleve csak a legalább 10 éves időtartamú haszonbérleti szerződések esetében állna fenn. A szerződő felek bármelyike a szerződéskötést követő 5 év elteltével - ha a haszonbérleti szerződés időtartama meghosszabbítás folytán éri el a 10 éves időtartamot, a meghosszabbítás időpontjától számított 5 év elteltével -, majd az első kezdeményezést követően 5 évente kezdeményezheti a haszonbérleti szerződés módosítását a haszonbérleti díjnak a kezdeményezéskor irányadó helyben szokásos piaci haszonbérleti díjra való módosítása érdekében, feltéve, hogy a haszonbérleti szerződés időtartamából legalább még 5 év van hátra. Ugyanakkor a javaslat nem zárja el a feleket attól, hogy ha ez mindkét fél érdekében áll, akkor ennél rövidebb időtartamban is megállapodjanak.

A díjmódosítási kezdeményezésben a piaci haszonbérleti díj mértékét igazságügyi szakértői vélemény alapján kell megállapítani, amit csatolni kell.

A díjmódosítási lehetőség nem a tulajdonosváltáshoz kötődne, hanem általában minden haszonbérbe adó, illetve haszonbérlő számára lehetőségként állna fenn.

A javaslat az ellenérdekű fél érdekeinek védelme érdekében mind a szerződésmódosítási kezdeményezés, mind a bírósági döntés alapján történt díjmódosítás esetére biztosítja a másik fél (vagyis díjemelés esetén a haszonbérlő, díjcsökkentés esetében a haszonbérbe adó) részére a szerződés felmondásának jogát, ha a kezdeményezett, illetve a bíróság által meghatározott piaci haszonbérleti díj mértéke a haszonbérleti szerződés szerinti haszonbérleti díj mértékét legalább 20 százalékkal meghaladja, illetve annál legalább 20 százalékkal alacsonyabb.

A javaslat átmeneti rendelkezése meghatározza, hogy a módosítás hatályba lépése előtt kötött
haszonbérleti szerződések esetében miként lehet alkalmazni a díjmódosítási lehetőséget.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×