Infostart.hu
eur:
386.62
usd:
328.45
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Kuvaszkiállítás Várpalotán

Kuvasz klubkiállítást és tenyészszemlét tart vasárnap a Magyar Kuvasz Fajtagondozó Egyesület (MKFE) Várpalotán a Thury-várban, ahol a fajta történetével és jellegzetességeivel is megismerkedhetnek az érdeklődők.

Évente egyszer rendezi meg az egyesület a klubkiállítást, amelyen a fajtát jól ismerő bírók hoznak ítéletet az állatokról - mondta az MTI-nek Pischoff Ferenc, az MKFE elnöke, hozzátéve, hogy ezen a megmérettetésen lehet a legtöbb pontot összegyűjteni az év kuvasza címért folyó versenyben.

Hozzátette, hogy idén a bírók külön körökben bírálják a kanokat és a szukákat, a fajtagyőztes címet azonban csak egyetlen kutyának ítélik oda.

Vasárnap délután tartják a tenyészszemlét, amelyen nemcsak a kutyák küllemét vizsgálják szakmai szempontok alapján, hanem viselkedésüket, alaptermészetüket is.

"Az egész napos program lehetőséget nyújt arra, hogy bemutassuk és megmutassuk a kuvasz múltját, jelenét, jövőbeni lehetőségeit, valamint eloszlassuk a fajtára aggatott negatív jelzőket" - hangsúlyozta Pischoff Ferenc.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a Thury-várban kedden nyílt az egyesületnek egy egyedülálló kiállítása, amelyen a magyar kutyafajtát pásztorkellékeken, festményeken, dokumentumokon keresztül mutatják be különféle tematika alapján. Az érdeklődők betekintést nyerhetnek a kuvasz és a gyerekek kapcsolatába, illetve a kutyafajta irodalmi és képzőművészeti ábrázolásába is.

Balassi Bálinttól kezdve Kosztolányi Dezsőn át nagyon sok írót és költőt ihletett meg ez a fajta - hangsúlyozta az elnök, hozzátéve, hogy a várban rendezett tárlat szeptember végéig látogatható.

Címlapról ajánljuk
Szemléletváltás nélkül nem megy: a mezőgazdaság a klímaváltozás nagy vesztese

Szemléletváltás nélkül nem megy: a mezőgazdaság a klímaváltozás nagy vesztese

A 2021 és 2024 közötti négy évből háromban hazánk területének 70 százalékát aszály sújtotta. Egy uniós jelentés szerint Magyarországon 2022-ben a biogazdálkodás mindössze a termőterületek 6,3 százalékán volt jellemző, miközben az EU 2030-ra 25 százalékos célt tűzött ki. Koczóh Levente András, a Green Policy Center senior klímapolitikai szakértője vázolta, milyen változtatásokra lenne itthon szükség.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×