Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Egy szír férfi jelentett fel egy magyar embercsempészt

Egy szír állampolgár maga jelentett fel egy magyar férfit, akit azzal bízott meg, hogy kilenc családtagját csempéssze Németországba, de csak Ausztriáig vitte őket. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) mindkét férfit őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatásuk elrendelését - közölte a rendőrség vasárnap a honlapján.

A közlemény szerint egy budapesti nő szombat este tett bejelentést arról, hogy a VIII. kerületben, a Kőbányai úton megtalálta autóját, amelyet néhány nappal azelőtt bízott rá egy másik emberre azzal, hogy azt egy megadott címre elvigye. A férfi azonban az autóval ismeretlen helyre távozott.

A nő egyik ismerőse, B. Péter is bejelentést tett a helyszínen, mondván, a megtalált autót a használója nem adja vissza. A kiérkező rendőrök a gépjárművet jogellenesen használó férfit már nem találták a helyszínen. Ebben az ügyben a X. kerületi rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett elkövetése miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást.

A Kőbányai úton az intézkedés közben megjelent egy szír állampolgár, aki a szemlét végző rendőröknek elmondta: B. Péterben felismeri azt a férfit, akinek körülbelül egy héttel azelőtt 2000 eurót fizetett azért, hogy kilenc szír családtagját Németországba szállítsa. B. Péter azonban ezt nem tette meg, mert a családtagokat csak Ausztriáig szállította, emiatt feljelentést akar tenni ellene.

A rendőrök a helyszínen mindkét férfit elfogták, majd a kerületi rendőrkapitányságon embercsempészés bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket. A BRFK A. F. 34 éves szír és B. Péter 34 éves magyar állampolgárral szemben embercsempészés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást - olvasható a rendőrség közleményében.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×