Az osztrák hatóságok szombaton 17 óra 20 perckor megnyitották az M1-es autópályán található határátkelőt - közölte Balázs László, az Országos Rendőr-főkapitányság határrendészeti főosztályvezetője szombaton Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. A rendőrség honlapján azt közölte, hogy a határújranyitás után lassan halad a gépjármű forgalom a hegyeshalmi határátlépési pontnál. Az M1 aktuális csatorna helyszínen tartózkodó tudósítója szerint egyelőre csak a személyautók indulhattak el, a tehergépjárműveknek még várakozniuk kell. Az osztrák hatóságok az éjjel zárták le a sztrádán található határátkelőt, amelyen kizárólag a Magyarországról busszal érkező migránsokat engedték be Bécs felé.
Egyelőre még zárva van az M1-es autópálya hegyeshalmi határátkelője - közölte szombat délután a burgenlandi tartományi rendőrség szóvivője. Helmut Marban azt hangoztatta, hogy ideiglenes intézkedésről van szó, amit biztonsági megfontolásokkal indokolt.
A szóvivő az intézkedést azzal magyarázta, hogy mivel a menekülteket szállító magyar autóbuszok nem mehettek el Nickelsdorfig, a migránsoknak az autópályán kellett kiszállniuk, és ott gyalogolniuk kellett. "Így az autóforgalom a pályának ezen a szakaszán túl veszélyes lenne" - fogalmazott a szóvivő. Marban szerint az autópályát a határhoz vezető szakaszon csak akkor nyitják meg, ha ott már nem gyalogolnak az emberek. Az azonban bizonytalan, hogy mikor - tette hozzá. Az Osztrák Autóklub (ARBÖ) délután ugyanakkor azt közölte, hogy az autópálya határszakaszát az esti órákban megnyitják. Az autóklub azt javasolta az autóval utazóknak, hogy addig is Sopronon keresztül Deutschkreuz és Kittsee felé kerüljenek. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton a sajtó képviselői előtt kijelentette: egyelőre zajlanak az egyeztetések a magyar és az osztrák hatóságok között arról, hogy Ausztria miért zárta le lényegében a hegyeshalmi határátlépési pontot "A bevándorlók nem zavarják a közúti közlekedést, Ausztria mégis lezár" - fogalmazott a miniszter.
Újabb 100-150 migráns indult el gyalog feltételezhetően Bécs felé szombaton délután a Keleti pályaudvartól - közölte az M1 aktuális csatorna helyszínen tartózkodó tudósítója. A csatorna beszámolója szerint napközben folyamatosan érkeztek bevándorlók a Keleti pályaudvarhoz, ahol egy kisebb, csendes demonstrációt is tartottak, azt követelve, hogy buszokkal szállítsák őket az osztrák határra. Szombat délelőtt mintegy ezer migráns indult útnak gyalog a Keleti pályaudvartól azt követően, hogy a pénteken hasonlóképp cselekedőkért az éjjel buszokat küldött a Belügyminisztérium és a határhoz szállította őket, ahol beengedték őket Ausztriába. A délelőtt indult migránsok szombat délután öt óra után Budaörsöt elhagyva az 1-es főúton haladtak.
Vonatra szállt Ausztria felé Tatabányán az a mintegy kétszáz ember, akik reggel indultak gyalogosan Bicskéről - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről szombat délután, 5 óra után. A kevéssel korábban a pályaudvarra érő csoportból alig hárman érték el a négy óra után induló vonatot; a csoport zöme egy órával később szállt fel a Bécsbe tartó nemzetközi gyorsra; egy, a gyaloglás megpróbáltatásaitól mozgásképtelen, idősebb férfit hat társa egy lepedőn emelt fel a peronról a szerelvényre. A tudósító beszámolója szerint a gyaloglás során lemaradókat a rendőrök mikrobusszal segítették a vasútállomásra, ahol önkéntesek ételt, italt és ruhát osztottak nekik.
Az 1-es főút Budaörs utáni szakasza mellett tart hosszabb pihenőt szombat délután öt órakor az a mintegy ezer migráns, aki délelőtt a Keleti pályaudvartól indult gyalogosan Bécs felé - közölte az M1 aktuális csatorna helyszínen tartózkodó tudósítója. A csatorna tájékoztatása szerint a bevándorlók körében egy olyan híresztelés terjed, amely szerint hamarosan buszokkal szállítják őket az osztrák határra. Az M1 tudósítója szerint az úton lévő migránsok közül sokan Szíria polgárháború sújtotta területéről származnak és rendkívül elszántak, buszok hiányában készek gyalog megtenni a Budapest és Hegyeshalom közötti legalább 170 kilométeres távolságot.
A rendőrség igazoltatta, majd szombat délután visszaszállította Röszkére azokat a migránsokat, akik a déli órákban gyalog indultak el a főváros felé az M5-ös autópályán - közölte az M1 aktuális csatorna helyszínen tartózkodó tudósítója. A csatorna tájékoztatása szerint 60-70 bevándorló vágott neki gyalog a sztrádának. A rendőrök négy órával később ennél kevesebb, 30-35 migránst találtak már csak az autópályán, a többieket ugyanis feltételezhetően embercsempészek szállították tovább - közölték. Az M1 tudósítója beszámolt arról is, hogy a migránsok Szerbiában olyan téves tájékoztatást kapnak, hogy a röszkei állomásról a kormány buszokkal szállítja majd őket tovább az osztrák határig.
Több száz migráns indult útnak szombat hajnalban vonattal a debreceni nyílt befogadó állomásról - közölte az M1 aktuális csatorna szombaton. Délután arról számoltak be, hogy a bevándorlók egész nap, több vonattal indultak Budapestre. A csatorna helyszíni tudósítója arról számolt be, hogy csomagokkal felszerelkezett emberek hajnal óta folyamatosan hagyják el a befogadó állomást. A migránsok feltehetően Budapest érintésével próbálnak nyugat felé haladni, azt követően, hogy pénteken Ausztria és Németország is bejelentette, beengedik a migránsokat.
Az ország több pontjáról is gyalog indultak útnak Bécs felé a Magyarországon tartózkodó migránsok szombaton azt követően, hogy az éjjel Ausztria és Németország beengedte a bevándorlókat, akiket a kormány buszokkal szállított a határra.
A Belügyminisztérium szombat délelőtt azt közölte, hogy az éjjel összesen több mint száz busszal mintegy 4500 migránst szállítottak az osztrák határhoz az M1-es autópályáról, valamint a Keleti pályaudvartól.
Georg Streiter német helyettes kormányszóvivő szombaton megerősítette Werner Faymann osztrák kancellár korábbi bejelentését, miszerint Ausztria és Németország beengedi a Magyarországról elindult menekülteket. A Spiegel Online hírportál szerint a döntést Angela Merkel német kancellárnak Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Werner Faymann osztrák kancellárral folytatott megbeszélései előzték meg.
Kovács Zoltán kormányszóvivő hajnalban a magyar-osztrák határnál nyilatkozva elmondta, a migránsok utazására azért biztosítottak buszokat, hogy felszabadítsák az M1-es autópályát, és helyreálljon a nemzetközi vasúti közlekedés. Kijelentette továbbá, hogy nem indul több, az illegális bevándorlókat az osztrák határra szállító autóbusz a Keleti pályaudvarról.
Ausztria szombat hajnaltól kizárólag a migránsokat engedi be az M1-es autópályán. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter ezzel kapcsolatban arról számolt be, hogy a magyar és az osztrák kormány egyeztet arról, hogy Ausztria miért zárta le mindenki más előtt a hegyeshalmi határátlépési pontot. Az M1 aktuális csatorna műsorában sugárzott nyilatkozatban a tárcavezető azt mondta: az osztrák-magyar határon szolgálatot teljesítő burgenlandi rendőrség, "miután a szövetségi kormánytól nem kap világos utasítást", nem tudja, mit csináljon, ezért zárva tartja a határt, ami 10-30 kilométeres dugóhoz vezet ott.
A nemzetközi vonatközlekedés ugyanakkor újraindult reggel 9 órakor a Keleti pályaudvarnál, ahol a délelőtti órákban ismét nagy számban gyűltek össze migránsok. Egy részük egy debreceni befogadó állomásról érkezett, ahonnan hajnalban keltek útra.
A pályaudvaron várakozók közül kivált egy mintegy 500 fős csoport, akik a - pénteki menethez hasonlóan - gyalog indultak Bécs felé. A csoport 14 órakor Gazdagréten tartott, ahol a rendőrség leterelte őket az autópályáról.
Példájukat az ország több nyitott befogadó állomásán tartózkodók követték, Bicskéről, Vámosszabadiból és Röszkéről is egyenként több száz fős gyalogos menet tart Ausztria irányába.
Orbán Viktor miniszterelnök az újságírókat kora délután arról tájékoztatta, az éjszaka többször is beszélt a kialakult helyzetről telefonon, a jövő héten pedig személyesen is találkozik Werner Faymann osztrák kancellárral. Az M1 aktuális csatorna által élő adásban közvetített nyilatkozatban a kormányfő megemlítette, "nagyon nehéz lelki helyzet" a jelenlegi, hiszen "mindenki sajnálja azokat, akikkel szemben fel kell lépni", ám nem megoldás, hogy ezek az emberek "fogják magukat és megbénítják egy ország életét".
"Együttműködést és rendezettséget kell kikényszeríteni az ő oldalukról is, anélkül, hogy közben fizikai erőszakot alkalmazna" a rendőrség - mondta Orbán Viktor a migránsokra utalva és elismerését fejezte ki a rendőrség teljesítménye iránt.
Pintér Sándor belügyminiszter arról beszélt, hogy egyre inkább agresszív magatartás figyelhető meg a bevándorlók részéről, ennek ellenére a bevándorlási hivatal és a rendőrség munkatársai fegyelmezett magatartást tanúsítanak.
A Belügyminisztérium tájékoztatása alapján a rendőrség pénteken országszerte további 2181 embert fogott el tiltott határátlépés miatt, közülük a legtöbben szíriai állampolgárnak vallották magukat. Ezt követően szombat délelőtt kisebb csoportokban folyamatosan érkeztek a határsértők Röszkénél, egy részük önként besétált a hangárépületnél működő idegenrendészeti előállítóhelyre.
Továbbra is sok migráns várakozik a budapesti Keleti pályaudvaron, azután, hogy egy mintegy 500 fős csoport szombaton délben gyalog útnak indult az osztrák határ felé - tapasztalta helyszínen az MTI tudósítója. Az aluljáróban a tranzit területen közel ezer bevándorló tartózkodik, de sokan várakoznak a pályaudvar területén, a peronokon is. A pénztáraknál és az információnál is hosszan sorakoznak az emberek. A hangulat nyugodt, bár készenléti rendőrök továbbra is vannak a pályaudvaron, intézkedniük nem kellett. Egy óra után néhány perccel elindult a bécsi nemzetközi vonat, amely azonban a Mávinform tájékoztatása szerint csak Hegyeshalomig közlekedik. A vonaton nem túl nagy számú migráns is utazott.
Letereli a rendőrség a migránsokat az autópályáról; Papp Károly országos rendőr-főkapitány hangsúlyozta, a KRESZ szabályai egyértelműek, az autópályákon a leállósávban, valamit az autópályán áthaladni gyalog nem lehet. Az altábornagy szombaton sajtótájékoztatón beszélt erről arra a felvetésre, hogy több száz illegális bevándorló a pénteki naphoz hasonlóan szombaton is az M1-es autópálya irányába tart. Papp Károly igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy ezek szerint megváltozott-e a rendőrség álláspontja ebben a kérdésben a pénteki naphoz képest, amikor a sztráda szakaszos zárásával haladhattak a migránsok az úttesten. Bejelentette: az M1-es autópálya 39-es kilométerszelvényében is leterelték az arra haladó mintegy 150 bevándorlót a közlekedés és a közlekedők biztonsága érdekében. Pintér Sándor belügyminiszter arról beszélt, hogy egyre inkább agresszív magatartás figyelhető meg a bevándorlók részéről, ennek ellenére a bevándorlási hivatal és a rendőrség munkatársai fegyelmezett magatartást tanúsítanak. Papp Károly ismertette: szombaton délig a szerb-magyar határon 479 tiltott határátlépőt fogtak el. Hangsúlyozta: a vasúti és a közúti közlekedés biztosított Magyarországon, fennakadás egyedül Hegyeshalomnál tapasztalható a kilépő forgalomban, mivel az osztrák fél szigorított a határellenőrzésen. Ismertetése szerint a Keleti pályaudvarnál mintegy 550, a Déli és a Nyugati pályaudvarokon 50-50 illegális migráns tartókodik.
Kiemelte azt is, hogy a rendőrség a feladatai végrehajtása során az élet és a vagyonbiztonságot tartja szem előtt. Visszautasította azokat a sajtóhíreket, amely szerint brutálisan vagy támadólag léptek volna fel a rendőrök a migránsokkal szemben. Úgy fogalmazott: a rendőrök kellő türelemmel, együttműködve, kellő figyelemmel, tolmácsok bevonásával, a fokozatosság elvét betartva hajtották végre az intézkedéseket. Felhívta a figyelmet arra, hogy mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy alá kell vetnie magát a rendőri intézkedéseknek, legyen az magyar állampolgár vagy külföldi, ez alól egyetlen kivétel lehet csupán, ha az intézkedés jogszerűtlen.
Az MTI kérdésére Papp Károly a Hegyalja úton gyalogló mintegy 500 fős csoporttal kapcsolatban azt mondta: autóbusz nem fog menni értük, az autópályán a közlekedés rendjét a rendőrség fenn kívánja tartani és reményét fejezte ki, hogy a gyaloglók ebben együttműködőek lesznek. A vasúti közlekedéssel összefüggésben a főkapitány azt mondta: a belföldi és nemzetközi vonatokra járőrszolgálatokat vezényelnek, valamint a nyugatra irányuló szerelvényeken magyar, osztrák és német rendőrök közösen teljesítenek szolgálatot. Arra a kérdésre, hogy ezekről a szerelvényekről a határon leszállítják-e az illegális migránsokat, általánosságban azt mondta: ha olyan ok, körülmény merül fel, amely intézkedést tesz szükségessé, ennek a kötelezettségüknek eleget fognak tenni. Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy sajtóhírek szerint épp azért nem mernek felszállni a vonatokra, mert attól tartanak, hogy leszállítják őket, Pintér Sándor belügyminiszter válaszolt, aki azt mondta: "ezt elesett bevándorlót most már nem igen látom, inkább egy agresszív bevándorlói csoportot és agresszív magatartást tapasztalunk", olyan csoportot, amely az agresszivitásával próbál meg előnyre szert tenni. Hozzátette: az ideiglenes befogadóállomásoknál gyújtogatások, kitörési kísérleteket tapasztaltak. Egyúttal köszönetet mondott a bevándorlási hivatal és a rendőrség munkatársainak mindezek ellenére tanúsított fegyelmezett magatartásukért. Arra a kérdésre, hogy bevándorlók azért nem szállnának fel a vonatra, mert a rendőrség nem engedi ezt nekik, Papp Károly azt mondta: ez a hír nem igaz, a rendőrség nem jegyellenőr. A belügyminiszter beszélt arról is, hogy az operatív törzs döntését nemzetközi tárgyalás előzte meg és ennek eredményeként született meg a döntés. Amennyiben ezek a tárgyalások továbbra is ilyen lehetőséget biztosítanak, ennek megfelelően fogunk cselekedni - mondta. Hozzátette: amennyiben ezek a nemzetközi tárgyalások elmaradnak, vagy nem adják meg ezt a lehetőséget, a magyar jogszabályok és a magyar törvények szerint fogunk eljárni. Hozzátette: a tárgyalások folyamatosak. Az MTI megkeresésére a Belügyminisztérium azt közölte: Pintér Sándor megszakította a szabadságát.
A rendőrség a tatabányai vasútállomásra kíséri azt a több mint kétszáz migránst, akik reggel a bicskei befogadó állomásról indultak - közölte az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója szombat délután a Migration Aid nevű szervezet képviselőire hivatkozva. A migránsok csoportja szombaton délután fél négykor Tatabánya Felsőgalla városrészének főútján haladt. Az MTI tudósítója szerint a menetben főként fiatal férfiak mennek, néhány gyerekes család mellett.
Szombaton 13 órakor már a Hegyalja úton gyalogolt több száz illegális bevándorló, akik szombaton délben indultak útnak a Keleti pályaudvartól nyugat felé. Az MTI tudósítója azt látta, hogy az emberek a járdán mennek, a közlekedést nem akadályozzák. A menet elejénél az úttesten motoros rendőrök haladnak. A sor elején tizenéves fiatalok gyalogolnak, és sok a kisgyerekes család is. Több család kisebb csoportokban, kissé lemaradva követi a menetet.Nickelsdorfnál már négyezer migráns lépte át az osztrák-magyar határt
Szombaton Nickelsdorfnál már mintegy négyezer migráns lépte át a kora délelőttig a határt, és az osztrák hatóságok nem zárják ki, hogy ez a szám a nap folyamán akár tízezerre emelkedhet. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint az éjjel Magyarországon történtek két dolognak tudhatóak be: az Európai Unió bukott migrációs politikájának, valamint európai politikusok felelőtlen kijelentéseinek.
Georg Streiter német helyettes kormányszóvivő szombaton megerősítette Werner Faymann osztrák kancellár korábbi bejelentését, miszerint Ausztria és Németország beengedi a Magyarországról elindult menekülteket.
A Spiegel Online hírportál szerint a döntést Angela Merkel német kancellárnak Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Werner Faymann osztrák kancellárral folytatott megbeszélései előzték meg.
A Magyarországról érkezett menekültek első csoportját szállító különvonat Nickelsdorfból reggel indult el a német határnál lévő Salzburgba, a szerelvényen mintegy 450 migráns volt. Egy második szerelvénnyel a bécsi Westbahnhofra vittek mintegy 350 migránst. A vonatot 8 óra 50-re várták az osztrák fővárosba - tette hozzá a szóvivő. A Salzburgba érkezett vonat délben már továbbindult Németországba.
Az első menekültek már hajnali 4 óra felé megérkeztek Bécsbe a rendőrség által kibérelt négy autóbusszal. Szemtanúk szerint több, gyermekes család volt a járműveken. A buszból kiszállókat a bécsi Westbahnhofon számos önkéntes segítő és tolmács várta. Az érkezőket az önkéntesek élelemmel, ivóvízzel és takarókkal látták el. Óránkénti autóbuszjáratot indított Nickelsdorf és a bécsi Westbahnhof között az osztrák állami vasúttársaság (ÖBB) a Magyarország felől a határra érkező menekültek begyűjtésére - közölte szombaton délelőtt Sonja Horner, az ÖBB szóvivője.
A társaság egy InterCity Express vonatot állít be a bécsi nyugati pályaudvarra, ahonnan Németországba, Frankfurtba viszik a migránsokat. "Pótlólagos kapacitásokat vetünk be" - fűzte hozzá a szóvivő.
A határra érkezett migránsok nagy része már a buszokon ül. A pályaudvarra érkezőkről önkéntesek gondoskodnak. A további jegyellenőrzésekkel kapcsolatban Horner annyit mondott, hogy igen nagyvonalúan járnak el. "Mindenekelőtt a biztonságra figyelünk, ezért emberséges módon kezeljük a menekülteket" - hangoztatta.
Klaus Schwertner, az osztrák Caritas szervezetének főtitkára az APA-nak arról számolt be, hogy "a migránsok közül sokan kimerültek, a ruházatuk teljesen átázott".
A bécsi Westbahnhofon a jelek szerint jól összehangoltan zajlik a menekültek fogadása. "Az az érzésem, hogy ma a történelem egy darabját írjuk. Németország és Ausztria megmutatja, hogy a jelenlegi helyzetben elsősorban az emberiesség számít. Emberek azok is, akik érkeznek, és azok is, akik nekik segítenek" - fogalmazott Schwertner az APA-nak.
Az uniós tárcavezetők Luxembourgban zajló informális tanácskozásán a menekültválság legújabb fejleménye állnak a középpontban. Szijjártó Péter egy újságírói kérdésre azt mondta, hogy Magyarország az összes távozó menekültet regisztrálta, Magyarország pedig be fogja tartani az uniós előírásokat.
A miniszter úgy vélekedett, hogy a menekültek és a migránsok egyre agresszívebbé váltak, megtagadták az együttműködést a hatóságokkal, a regisztrációt és, hogy menekülttáborba menjenek, az uniós szabályok szerint viszont a kormány erre nem is kényszeríthette őket.
A miniszter kifejtette, hogy a gyalog menetelők miatt vészhelyzet alakult ki, ezért döntött úgy a kormány, hogy buszokat küld, és a határhoz szállítja a menedékkérőket. A tárcavezető úgy vélte, hogy mindaz, ami történt, megerősíti, hogy mennyire fontos az unió külső határainak hatékony védelme.
A külgazdasági és külügyminiszter ismertette, milyen törvénymódosításokat fogadott el pénteken a parlament, valamint, hogy a dublini szabályok szerint a menedékkérőknek abban az országban kellene maradniuk, ahol menekültstátusért folyamodtak, és Magyarország ennek igyekszik megfelelni.
Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter örömét fejezte ki, hogy sikerült emberi módon megoldani a helyzetet, de rá kell ébredni, milyen drámai a szituáció, és, hogy ez így nem mehet tovább.
"Európai megoldást kell találni. Egyetlen tagállamot sem szabad magára hagyni, mert ezzel sem Magyarország, sem más tagállam nem tud egyedül megbirkózni" - szögezte le Kurz.
Kora délelőtti becslések szerint Nickelsdorfnál már mintegy négyezer migráns lépte át a határt. Helmut Marban, a burgenlandi rendőrség szóvivője az APA hírügynökségnek nyilatkozva hozzáfűzte, hogy még mindig nem ért véget a Magyarország felől migránsokkal érkező buszok áradata.
Hogy a nap folyamán mennyien érkeznek még Ausztriába, azt egyre nehezebb megjósolni. A becslések percenként változhatnak - mondta Helmut Marban. Tízezerre is rúghat azoknak a száma, akik egyes hírügynökségi jelentések szerint már úton lehetnek.
Több ezer Magyarországról indult menedékkérő érkezhet szombaton Németországba a határőrizetért is felelős német szövetségi rendőrség szerint.
Ivo Priebke, a szövetségi rendőrség szóvivője az MTI-nek azt mondta, nem tudják pontosan, hány ember várható Magyarországról, mert "eltérő jelentéseket" kaptak a "menedékkérők mozgásáról".
Az viszont biztosnak tűnik, hogy több ezren érkezhetnek meg szombaton busszal és vonattal a bajor-osztrák határra. Ezért "minden mozgósítható erőt és tartalékot oda irányítottunk" - mondta a szóvivő. A menedékkérőket a szövetségi rendőrség munkatársai a német határ átlépése után regisztrálják, ellátják, majd a menedékkérőket befogadó állomáshelyekre szállítják.
Szombaton délben ismét gyalog indult útnak a Keleti pályaudvartól nyugat felé mintegy 300-500 migráns - közölte több internetes portál helyszíni tudósítója. Az Origo arról ír, hogy a 300 bevándorlóból álló csoport egy része az úttesten, másik részük a járdán halad a Rákóczi Úton az Astoriánál. Az Index ezzel egy időben 500 fősre becsüli a gyaloglókat és azt valószínűsíti, hogy ők a debreceni befogadó állomásról érkeztek, majd röviddel ezelőtt elküldhették őket a Keleti pályaudvartól.
A beszámolók szerint a vonulás egyelőre nem akadályozza az autós forgalmat. Az Origo a BKK-ra hivatkozva ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a Rákóczi út-Kossuth Lajos utca útvonalon forgalmi korlátozásokra lehet számítani.
Több migráns is leszállt a határ előtti dugóban veszteglő buszokról, és gyalog érte el az osztrák határt - számolt be az MTI helyszínen lévő tudósítója. Az M1-es autópálya Bécs felé vezető határ előtti szakaszát a buszokról leszálló, gyalogosan érkező migránsok miatt zárta le az osztrák hatóság még hajnalban. A kialakult dugóban vesztegelt délelőtt 35-40, migránsokat szállító autóbusz is. Egy busz utasai leszálltak és gyalog érték el a határt.
Visszafordítják a feltorlódott járműveket az M1-es autópályán Hegyeshalomnál - tapasztalta az MTI helyszínen lévő tudósítója. A rendőrség a honlapján azt közölte, hogy a hegyeshalmi határátlépési pontnál 11 kilométeres a forgalmi torlódás. A személyautók vezetői kizárólag a 172-es kilométerszelvénynél, a határátlépési pontnál megfordulhatnak. Az autósok Rajkán keresztül Pozsony irányába, illetve a 85-ös számú főúton, Sopronon keresztül léphetik át a határt. Az autópálya Bécs felé vezető oldalát a határátkelő előtt hajnalban zárta le az osztrák hatóság a gyalogosan érkező migránsok miatt, azután alakult ki a mintegy 11 kilométeres dugó az autópályán a határ előtt. A feltorlódott sorban mintegy 35-40, migránsokat szállító busz is várakozik. Az MTI helyszínen lévő tudósítója arról számolt be, hogy több migráns is leszállt a határ előtti dugóban veszteglő buszokról, és gyalog érte el az osztrák határt.
Tíz kilométeres torlódás alakult ki az M1-es autópályán a hegyeshalmi határátkelőnél szombaton délelőtt - közölte a rendőrség a honlapján. A rendőrség azt javasolja, hogy a torlódás fokozódásának elkerülése érdekében a határon átlépni szándékozók Szlovákián és Sopronon keresztül kerüljenek. A Budapest felől érkezők térjenek át a 13-as számú főútra és Komáromon keresztül haladjanak, a Mosonmagyaróvár térségéből utazók a 150-es főútra térjenek át és lépjenek Szlovákiába. A Sopronnál átlépni szándékozók térjenek le az M1-es autópályáról Csornánál és válasszák a 85-ös, majd a 84-ös számú főutat.
Elérte az 1-es főutat szombaton 14 órakor migránsok több mint kétszáz fős csoportja, amelyik reggel gyalog indult Bécs felé a bicskei befogadó állomásról - közölte a helyszínről az MTI tudósítója. A bevándorlók több mint húsz kilométeres gyaloglás után az 1-es főút menetirány szerinti bal oldalán haladnak rendőri biztosítás mellett, a forgalmat nem zárták le. A menet hamarosan Tatabánya Felsőgalla városrészéhez ér. A migránsok korábban alsóbbrendű útvonalakon haladtak. A Migration Aid nevű szervezet képviselői azt közölték az MTI tudósítójával, hogy ötven autóból álló konvojt szerveznek az emberek határhoz szállítására. Az MTI tudósítójánál ezzel egy időben több magyar rendszámú gépkocsi sofőrje is érdeklődött a menetről.
A salzburgi különvonat továbbmegy Németországba
A 450 menekülttel 10 óra 30-ra Salzburgba várt különvonat továbbhalad Németországba - jelentette ki szombat délelőtt egybehangzóan Franz Wieser, Salzburg tartomány, valamint Rene Zumtobel, az osztrák állami vasúttársaság (ÖBB) szóvivője. Jelenleg úgy néz ki, hogy a vonat mindössze öt percet áll majd a salzburgi pályaudvaron, hogy ez idő alatt önkéntesek vizet és segélycsomagokat adjanak be a vonatra - közölte az APA osztrák hírügynökség. Franz Wieser szerint a menekülteket nem készülnek leszállítani a szerelvényről. A tartományi szóvivő elmondta, azzal számolnak, hogy két további különvonat, amely ugyancsak úton van már Salzburg felé, szintén áthalad majd a városon Németországba. Az ÖBB szóvivője, Rene Zumtobel mindehhez hozzátette, hogy a különvonatok ügyében kapcsolatban állnak a Német Államvasutakkal (DB). A szóvivő utalt arra, hogy a célállomás München. A salzburgi pályaudvaron délelőtt a Vöröskereszt és a Caritas munkatársai mellett önkéntesek is készültek a Magyarország felől érkező menekültek vonatának fogadására, nagy asztalokra kirakodva a segélycsomagokat. Számos cég és magánszemély is küldött adományokat.
Óránkénti autóbuszjáratot indított Nickelsdorf és a bécsi Westbahnhof között az osztrák állami vasúttársaság (ÖBB) a Magyarország felől a határra érkező menekültek begyűjtésére - közölte szombaton délelőtt Sonja Horner, az ÖBB szóvivője. A társaság egy InterCity Express vonatot állít be a bécsi nyugati pályaudvarra, ahonnan Németországba, Frankfurtba viszik a migránsokat. "Pótlólagos kapacitásokat vetünk be" - fűzte hozzá a szóvivő. A határra érkezett migránsok nagy része már a buszokon ül. A pályaudvarra érkezőkről önkéntesek gondoskodnak. A további jegyellenőrzésekkel kapcsolatban Horner annyit mondott, hogy igen nagyvonalúan járnak el. "Mindenekelőtt a biztonságra figyelünk, ezért emberséges módon kezeljük a menekülteket" - hangoztatta. Klaus Schwertner, az osztrák Caritas szervezetének főtitkára az APA-nak arról számolt be, hogy "a migránsok közül sokan kimerültek, a ruházatuk teljesen átázott". A bécsi Westbahnhofon a jelek szerint jól összehangoltan zajlik a menekültek fogadása. "Az az érzésem, hogy ma a történelem egy darabját írjuk. Németország és Ausztria megmutatja, hogy a jelenlegi helyzetben elsősorban az emberiesség számít. Emberek azok is, akik érkeznek, és azok is, akik nekik segítenek" - fogalmazott Schwertner az APA-nak.
Keleti pályaudvar
Elindult az első nemzetközi vonat a Keleti pályaudvarról szombat délelőtt, nem sokkal 10 óra előtt, 22 perc késéssel - tájékoztatta a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-t. Peiper Károly közölte: a Hungária Eurocity Pozsonyon és Prágán keresztül Berlinbe közlekedik. Arról nincs információja, hogy migránsok is felszálltak-e a szerelvényre - tette hozzá. Mint elmondta, a nemzetközi forgalmat a társvasutakkal egyeztetve folyamatosan állítják helyre. A következő nemzetközi szerelvény menetrend szerint 11 óra 25 perckor indul Pozsonyon át Prágába, és várhatóan délután 1 óra után már közlekednek a vonatok Ausztriába és Németország felé is - mondta a sajtóügyeletes. A MÁV csütörtök reggeltől nem indított közvetlen vonatjáratot Nyugat-Európába Budapestről. A vasúttársaság a vasúti közlekedés biztonsága miatt döntött így, a nemzetközi jegyeket pedig a menetrend szerinti belföldi járatokon fogadták el. Szombatra virradó éjjel - részben a Keleti pályaudvar elől is - mintegy 4500 migránst szállítottak el az osztrák határhoz buszokkal. Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szombat reggel arról számolt be, az operatív törzs megállapította, hogy a Keleti pályaudvaron levő állapotok lehetővé teszik a nemzetközi vonatok újraindítását a korábbi menetrend szerint.
Újraindult a nemzetközi vonatforgalom a Keleti pályaudvaron szombat reggel 9 órakor - közölte Lőcsei Virág, a MÁV-csoport szóvivője az M1 aktuális csatornának nyilatkozva. Tájékoztatása alapján a vasúttársaság hangosbeszélőn magyar és angol nyelven is folyamatosan tájékoztatja az utasokat az induló és érkező járatokról. A szóvivő arra figyelmeztetett, hogy szombaton még számítani lehet kisebb fennakadásokra, késésekre a nemzetközi vonatközlekedésben. A MÁV csütörtök reggeltől nem indított közvetlen vonatjáratot Nyugat-Európába Budapestről. A vasúttársaság a vasúti közlekedés biztonsága miatt döntött így, a nemzetközi jegyeket pedig a menetrend szerinti belföldi járatokon fogadták el. Szombatra virradó éjjel - részben a Keleti pályaudvar elől is - mintegy 4500 migránst szállítottak el az osztrák határhoz buszokkal. Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szombat reggel arról számolt be, az operatív törzs megállapította, hogy a Keleti pályaudvaron levő állapotok lehetővé teszik a nemzetközi vonatok újraindítását a korábbi menetrend szerint.
Így lehet 4900 forinttal 18,4 milliót nyerni





