Infostart.hu
eur:
388.77
usd:
330.13
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Akár 20 év szabadságvesztés is járhat embercsempészés szervezőjének

Tíztől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető lenne az embercsempészés szervezője vagy irányítója a parlament törvényalkotási bizottságának módosító javaslata szerint.

Répássy Róbert, az igazságügyi tárca parlamenti államtitkára a testület csütörtöki ülésén a szervezői, irányítói felelősség fokozásával indokolta, hogy új minősített esetekkel egészülne ki a büntető törvénykönyv. Lehetővé válna az is, hogy az embercsempészés előkészítőit három évig terjedő szabadságvesztésre ítéljék.

Jelezte azt is, hogy pontosítanák a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet elrendelésének feltételeit, és azt is, mikor kell azt megszüntetni.

Precízen, a jogbiztonságnak megfelelően kívánják szabályozni a kérdést - jelentette ki.

A vitában az MSZP-s Bárándy Gergely a tömeges bevándorlás kezelésével összefüggő törvénymódosításokat úgy jellemezte: az úgy alkotmányellenes, ahogy van. Bírálta, hogy feles törvényben kivételes eljárásokat tennének lehetővé, miközben szerinte csak más szóval illetik a veszélyhelyzetet.

Erre válaszul a fideszes Balla György a "rosszindulat magasiskolájának" minősítette, amit az MSZP művel. Szóvá tette MSZP-s és a párttal közös listán a parlamentbe jutó DK- és Együtt-nyilatkozatokat, amelyekből arra következtetett, hogy a baloldal a bevándorlók pártján áll, a legkisebb szándék sincs bennük, ami a megoldásra irányulna.

A jobbikos Szilágyi György arról beszélt, hogy pártja négy-öt hónapja sürgeti a megoldást, ennyi idő alatt átgondolt törvényeket lehetett volna alkotni. Kifogásolta, hogy a jogszabály lehetővé tenné önkormányzati vagyontárgyak lefoglalását. Párttársa, Apáti István pedig azt hangoztatta: a határvédelemhez "megszámlálhatatlan honvéd" és kényszerítő eszközök szükségesek.

Felkai László, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára visszautasította, hogy alkotmányellenes a javaslat, szavai szerint világos a különbség a katasztrófahelyzetben alkalmazandó veszélyhelyzet és a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet között. Ezt Répássy Róbert is megerősítette, jelezve, mérlegelték az alkotmányossági szempontokat.

A testület végül 26 igen szavazattal, 2 nem ellenében fogadta el a bizottsági összegző módosító javaslatot.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Brutális ütemben fejlődött idén a mesterséges intelligencia - Karnyújtásnyira lehet az AGI?

Brutális ütemben fejlődött idén a mesterséges intelligencia - Karnyújtásnyira lehet az AGI?

2025-ben a technológia terén egyértelműen szinte minden a mesterséges intelligencia fejlődéséről szólt, a vezető AI-vállalatok pedig rendkívüli tempóban dobták idén piacra az újabbnál újabb megoldásaikat. Bár az év során sokan tartottak az "AI lufi" kidurranásától, a benchmarkok alapján az új modellek messze felülmúlták a tavalyiakat, bizonyos területeken pedig már meg is haladták az emberek képességeit. Az LLM-ek mérhető tudása azonban csak az egyik fontos tényező: az automatikus működés a másik elem, amelyről idén gyakran szó esett, különösen az általános mesterséges intelligencia (AGI) elérésével kapcsolatos várakozásokra utalva. A fejlődés ugyan egyértelműen látszik ezen a területen is, a vállalatvezetők és AI-kutatók igen megosztottak a kérdést illetően: egyesek szerint két évre, mások szerint egy évtizedre vagyunk a legokosabb emberek képességeit meghaladó, teljesen autonóm működésre képes AI-rendszerektől. Sőt, egyes vélekedések szerint addig még az AI-hoz való teljes tudományos megközelítésnek is változnia kellene.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×