Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.86
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Megkezdődött a Zsidó Kulturális Fesztivál

A fővárosi Dohány utcai zsinagógában vette kezdetét vasárnap a Zsidó Kulturális Fesztivál című rendezvénysorozat, amelyet korábban tizenhét alkalommal Zsidó Nyári Fesztiválként tartottak meg. Az idén nemcsak Budapesten, hanem több vidéki településen is rendeznek programokat - tájékoztatta a Miniszterelnökség az MTI-t.

A közlemény szerint a fesztivált megnyitó Latorcai Csaba kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy a seregszemlén hazai és nemzetközi hírességek előadásokon, koncerteken, valamint különböző kísérő rendezvényeken mutatják be annak a több ezer éves kultúrának a történetét, amely a történelem évszázadai alatt, "a megmaradásért vívott küzdelem által követelt véráldozatok során is hirdeti az örök újjászületést és a reményt".

A helyettes államtitkár szerint "páratlan zenei, költészeti és előadóművészi csemegének" lehetnek tanúi azok, akik ez alatt a nyolc nap alatt ellátogatnak valamelyik budapesti vagy vidéki helyszín rendezvényére. Az idén ugyanis Pécsre, Szegedre, Nagykanizsára, Győrbe, Szombathelyre és Gyöngyösre is "elviszik a szervezők a zsidó kulturális örökséget".

Az esemény behálózza az országot - fogalmazott a helyettes államtitkár, aki szerint így a rendezvény mottója: "A mi fesztiválunk az öné is", a lehető legszélesebb értelmet nyer földrajzi, kulturális értelemben egyaránt, ráirányítja a figyelmet a vidéki zsidóság lelki, szellemi és építészeti örökségére is. Párbeszéd alakul ki emberek, közösségek, nézők és művészek között - hangsúlyozta a Miniszterelnökség képviselője.

Latorcai Csaba megjegyezte: sajnálatos lenne, ha ezt a "nagyszabású kulturális párbeszédet az ellenőrizetlen, rosszindulatú besározáson alapuló bizalmatlanság lengené körül". Mint mondta: a kormány határozott és egyértelmű állásfoglalásaiban zéró toleranciát hirdet az antiszemitizmus, a rasszizmus és a kirekesztés ellen. Ezzel együtt viszont ugyanilyen határozottsággal kiállnak azok mellett is, akiket úgy vádolnak meg antiszemitizmussal, hogy "a vád hazugságra alapozott, ellenőrizetlen dokumentumon - például olvasói levélen - alapszik". Ha a közbeszédben megalapozatlan vádak, nyilvánvaló hazugságok terjednek és sároznak be ártatlan embereket, ott a leghatározottabb fellépésre van szükség - hangsúlyozta.

A Miniszterelnökség helyettes államtitkára beszédében konkrétan kitért arra is, hogy a fesztivál egyik csúcspontjaként, "a magyar és a zsidó kultúra egymás mellett élését szépen szimbolizáló programja" azért marad el, mert egy ellenőrizetlen dokumentum - olvasói levél - alapján, olyan bélyeget akartak ráragasztani egy "köztiszteletnek örvendő művészre, Petrás Máriára, ami emberileg, erkölcsileg messze áll tőle, ugyanakkor alkalmas volt arra, hogy nevét besározzák és kárt tegyenek ennek a fesztiválnak is". A helyettes államtitkár úgy fogalmazott: "a párbeszéd ezernyi színben pompázó mezei csokrába tüskés tövis került".

Latorcai Csaba kiemelte: az antiszemitizmus bélyege súlyos vád, büntetőjogi kategória. Nyíltan, vagy burkoltan valakit ezzel vádolni csak abban az esetben szabad, ha az minden kétséget kizáróan bizonyított. "Ha ez nem áll meg, úgy a már említett párbeszéd lehetősége kap egy újabb nehezen gyógyítható sebet" - szögezte le a helyettes államtitkár az MTI-hez eljuttatott beszédében.

Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×