Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Kormányszóvivő: a nyugat-balkáni országok segítik a migrációt

Teljes mértékben elfogadhatatlan, hogy az úgynevezett nyugat-balkáni útvonalon található országok hatóságai elősegítik olyan emberek rázúdulását a schengeni határokra, akikről nem tudjuk, hogy kik - jelentette ki a kormányszóvivő pénteken az M1 aktuális csatorna műsorában.

Naponta szembesülhetünk azzal, hogy állami szervek iránymutatásával, szervezett formában szállítják az embereket a zöldhatárra - közölte Kovács Zoltán.

Hozzátette: ebben a helyzetben Magyarország az egyetlen állam a nyugat-balkáni útvonalon, amely elvégzi a dolgát, miközben a migránsok egyre agresszívabban követelik, hogy engedjék, sőt szállítsák tovább őket.

A kormányszóvivő hangsúlyozta, hogy Magyarországnak államként, illetve az Európai Uniónak államszövetségként meg kell védenie magát, és ellenőrzött körülményeket kell teremteni.

A migránsok olyan országokból, a többi között Görögországból és Macedóniából érkeznek a magyar határra, ahol nem fenyegeti veszély az életüket. Vagyis az illegális határátlépés helyett módjuk volna arra, hogy legális formában forduljanak menedékkérelemmel a magyar hatóságokhoz vagy más uniós tagállam hatóságaihoz - mondta Kovács Zoltán.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
Több mint 100 éve jöttek az országba, megújították a zöldségtermesztést – Testvérvárosok ápolják örökségüket

Több mint 100 éve jöttek az országba, megújították a zöldségtermesztést – Testvérvárosok ápolják örökségüket

A testvértelepülési kapcsolatok sokszor formális együttműködéseknek tűnnek, ám tanulmányunk rávilágít arra, hogy mögöttük gyakran mély történeti és közösségi kötelékek húzódnak meg. Kutatásunkban azt vizsgáljuk meg, miként él tovább a magyarországi bolgárkertészek öröksége a mai bolgár-magyar önkormányzati kapcsolatokban. Országos testvértelepülési adatbázisokra és interjúkra támaszkodva mutatjuk be, hogy számos együttműködés nem véletlenszerűen jött létre: a bolgárkertészeket egykor kibocsátó, valamint az őket befogadó települések között máig élő kapcsolati hálók rajzolódnak ki. Az eredmények szerint a közös múlt, a családi emlékezet és a helyi bolgár közösségek jelenléte kulcsszerepet játszik a partnerségek kialakításában, ám a valódi, élő együttműködést a rendszeres intézményi és közösségi kapcsolattartás tartja fenn. A tanulmány így új nézőpontból értelmezi a városdiplomáciát: mint történeti gyökerekből táplálkozó, alulról építkező kapcsolatot.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 25. 07:30
×
×
×
×