A Népszabadságból megtudhatják, hogy noha az eddigi nyilatkozatok alapján a paksi bővítésben az orosz Roszatom 40 százalékos magyar beszállítói arányt vállalt, ezt nem kell betartania, a hazai ipar pedig jelen állapotban erre nem is lenne képes. Most mindenki az unió pecsétjére vár.
A Magyar Nemzet a Központi Statisztikai Hivatal tanulmánykötetéből idézve arról számol be, hogy az Európai Unión belül a magyar népesség mortalitása az egyik legrosszabb, a halálozási adatok pedig a különböző iskolai végzettségűek körében is jelentős eltérést mutatnak. Az elemzők arra is kitérnek, hogy a házasságban élők várható élettartama magasabb, mint azoké, akik nem házasságban élnek.
A Napi Gazdaság szerint nem változtat a szaktárca a szálláskiadás érvényben lévő szabályain, az interneten hirdető szobakiadóktól jogkövető magatartást vár el. A Nemzetgazdasági Minisztérium nem tartja turisztikai kérdésnek, sokkal inkább adózási ügynek tekinti a beutazó forgalomból egyre nagyobb szeletet kihasító közösségi szállásközvetítő oldalakon hirdetett magánlakások térhódítását.
Az Index.hu arról ír, hogy bár kedd napközben úgy tűnt, a nyugati világ tőzsdéin már nem pusztít a kínai befektetői pánik, hiszen az európai piacok jól teljesítettek, magyar idő szerint az éjszakai órákban az amerikai részvényindexek ismét csúf eséssel zártak. Szintén rosszul alakult az este a forintnak, amely az euróval szemben kis idő alatt több mint 1, a dollárral szemben több mint 2 százalékkal gyengült.
A Napi Gazdaságnak nyilatkozó Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazgatója szerint hatalmas, komplex pedagógiai tudásanyag-gyűjtemény lesz a hamarosan induló Nemzeti köznevelési portál. Kaposi József hozzátette: egyszerre működik majd tartalomszolgáltató és tudásmegosztó bázisként is a honlap.
A Népszabadság összeállításából kiderül: a pálhalmai börtönben az elítéltek nyolcvan százaléka dolgozik, több ezer hektáron növényeket termesztenek, tehenészetet tartanak fenn, tizenkétezer disznót nevelnek, mosodát üzemeltetnek. A rabok nagy része képzetlen, még az általános iskolát sem fejezte be, ezért sokakat a munka helyett inkább az iskolapadba ültetnek.
A Magyar Nemzetből megtudhatják, hogy régi ötletet felmelegítve próbálnak internetes kalózok szert tenni a PayPalt, a világ egyik legnagyobb készpénzmentes pénzforgalmi szolgáltatást nyújtó onlline rendszerét használók pénzére: elektronikus levélben arra kérik a számlavezetőket, hogy egy gyanús tranzakció igazolása céljából erősítsék meg adataikat.
Az Index.hu arról számol be, hogy a világ legmenőbb műkarját kapta meg a napokban egy nyolc éves kislány. A kart a Team Unlimbited nevű kétfős nonprofit társaság készítette a kislánynak, aki nagyon örült a karnak. A hírportálon még egy videót is megnézhetnek erről.
A Napi.hu szerint az elemzők azt találgatják, hogy Ukrajna törleszti-e Oroszországnak az évekkel ezelőtt kapott kölcsönt, miután sajtóhírek alapján más hitelezőivel sikerült megállapodnia adósságai csökkentéséről. Az év végén esedékes visszafizetés elmulasztása az IMF-et is nehéz helyzetbe hozhatja.
A Portfolio arról ír, hogy tiszta lappal indult a devizahitelesek egy része tavasszal, hiszen eltüntette hátralékuk nagy részét az elszámolás, így késedelem nélkül újrakezdhették hitelük törlesztését. Ugyanakkor nem tartott sokáig a kegyelmi pillanat, mert azóta ismét megindult a nem teljesítő hitelek arányának növekedése. Az MNB friss adatai alapján ez most már 16,3 százalékon áll.
A pénzcentrum.hu-n arról olvashatnak, hogy Nemzeti Egészségügyi Informatikai rendszert hoznak létre uniós forrásból. A 2017 elején induló e-egészségügyi rendszer lényege, hogy az orvosi dokumentumok: leletek, röntgenfelvételek, gyógyszerek, zárójelentések bárhol, bármikor elérhetők az orvosok számára. Emellett a hagyományos mellett lesznek e-receptek, azaz elektronikusan elérhető és kiváltható gyógyszer vagy a gyógyászati segédeszközök receptjei.
Hanganyag: Németh Zoltán





