Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Egyelőre elegendő a határhoz vezényelt rendőri létszám

Jelenleg elegendő a Csongrád és Bács-Kiskun megyébe vezényelt rendőri létszám, de a helyzet változása esetén más megyékből, illetve a Készenléti Rendőrség állományából is küldhetnek erőket - mondta az országos rendőrfőkapitány az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorfolyamában.

Papp Károly közlése szerint néha óránként is értékelik a helyzetet. Rendszeresen váltják az állományt, mindig friss erőket küldenek a déli határhoz.

Az országos rendőrfőkapitány kérdésre válaszolva a szerda délelőtt Röszkénél történt dulakodásra is kitért, amely során a rendőrség könnygázt is bevetett. Elmondta: a röszkei gyűjtőponton a regisztráció során "passzív ellenállásba" kezdtek az illegális bevándorlók. Ekkor az egyik rendőr saját elhatározásból úgy döntött, hogy az "élet és a testi épség közvetlen veszélyeztetése miatt" könnygázt használ - fogalmazott.

Papp Károly azt mondta, hogy "kitűnően járt el a munkatársa". Közlése szerint a parancsnoki kivizsgálás során a vezetők törvényesnek, szakszerűnek, arányosnak és szükségesnek ítélték meg az intézkedést. Ez járult hozzá ahhoz, hogy ott rövid időn belül sikerült rendet tenni - tette hozzá az országos főkapitány.

Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője korábban az MTI-nek elmondta: az elégedetlenség a regisztrációs eljárás lassúsága miatt alakult ki. Hozzátette: sokkal több menekült érkezik most az országba, mint korábban, a regisztrációs eljárás ettől lassult le.

A szóvivő felhívta a figyelmet: a rendőrség uniós kötelezettségének megfelelően hajtja végre a regisztrációt.

Sajtóinformációk szerint körülbelül 200-an vettek részt a szerda délelőtti rendbontásban.

A rendőrség nagy erővel vonult a helyszínre, és a rend helyreállítása érdekében könnygázt is bevetett, így rövid idő alatt sikerült lecsillapítani a menekülteket és helyreállt a rend a röszkei hangárnál, ahol a zöldhatáron elfogott menekültek 24 órán át tartózkodnak, ezalatt felveszik az adataikat és ujjlenyomatot vesznek tőlük.

A táborban délre lecsillapodtak a kedélyek.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×