Tarlós István azt mondta: a katasztrófavédelemmel egyeztetve a korábban összeszokott csapat rendezi be, a nagyjából ezer ember befogadására tervezett állomást. Hozzátette: nem egyidőben zárják be a pályaudvarokon lévő zónákat és nyitják meg az újat. A Nyugati pályaudvaron lévő zóna marad nyitva legtovább, "tartalékképpen". A költözés nagyjából két héten belül záródhat le - mondta.
A főpolgármester elmondta: a civilek javaslatát figyelembe véve döntöttek úgy, hogy egy zónát alakítanak ki a fővárosban, amelynek helyszínét a hatóságokkal való konzultáció után döntöttek a Puskás Ferenc Stadionnal szemben található területen jelölték ki. Annak közelében nincsenek lakóházak. Hozzátette: azért nem a pályaudvaroktól távolabbi helyszínt választottak, mert abban bíznak hátha mégis sikerül "távozásra serkenteni" a menedékkérőket.
Tarlós István azt mondta: bízik a kerületi polgármester konstruktív támogatásában. Megjegyezte: a polgármester korábban a Keleti pályaudvaron kialakított zóna ellen sem tiltakozott.
"A továbbutazást szerettük volna többek között elősegíteni - ez a jelek szerint az utóbbi időben megnehezült. Ha pedig nem tudnak vagy nem akarnak továbbutazni, akkor semmi értelme nincs, hogy közvetlenül a pályaudvarokon, például a nemrég felújított Baross téren gyűjtsük össze az embereket. Ezért nagyon valószínű, hogy közvetlenül a pályaudvarokról ezeket a zónákat kintebb fogjuk vinni. Lehetséges még, hogy egyetlen nagyobb zóna lesz" - tudatta a főpolgármester.
Tarlós István kiemelte, hogy a migránsok ellátásában továbbra is segítséget nyújt a főváros.
"A szolgáltatást magát nem szüntetjük meg annak ellenére, hogy az önkormányzatnak persze nem kötelező feladata a migránsokról való gondoskodás, azt szeretnénk, és fogjuk is biztosítani, hogy ne legyenek szomjazó gyerekek, vagy az emberek ne tudjanak tisztességesen megmosakodni" - fogalmazott.
A főpolgármester a TV2 Mokka című műsorában kedden még arról beszélt, hogy az osztrákok már nemigen engedik be a migránsokat, ezért nem logikus tovább fenntartani a központi pályaudvarokon ezeket a zónákat.
Tarlós István kedden még két helyszínt említett. "Fogunk két zónát létesíteni a város egyéb pontjain, amelyeket csütörtökön fogunk valószínűleg kijelölni. Pillanatnyilag három pesti és egy budai helyszín látszik alkalmasnak."
Hanganyag: Szabó Gergõ





