Az Irán és a hatok által július 14-én aláírt megegyezést a világ közvéleményének nagy része elfogadható kompromisszumnak tartja. Az abban foglaltaknál komolyabb engedményeket valószínűleg csak katonai úton lehetett volna kicsikarni, ez pedig a térség biztonsági helyzetének összeomlását vonhatta volna maga után - írta a cikk szerzője, Robert E. Kelly, a Puszani Nemzeti Egyetem professzora.

Észak-Korea helyzete hasonló, mint Iráné volt az egyezség előtt. Jelen pillanatban bármilyen megállapodás jobbnak tűnik a status quónál, a felügyelet nélkül zajló nukleáris- és rakétaprogramnál. Kelly szerint egyre kevesebb rá az esély, hogy az észak-koreai nukleáris válság megnyugtatóan lezárulhat. Elképzelhetőnek tartja, hogy Szöulban végül arra a döntésre jutnak, hogy meg kell semmisíteni az északi rakétaállásokat, mielőtt Phenjan képessé válik egyetlen csapással eltörölni Dél-Koreát. Óriási eredmény lenne egy, az iránihoz hasonló megállapodást kötni Észak-Koreával, ez azonban meglehetősen valószínűtlen.

Irán és Észak-Korea között számos a hasonlóság. Mindkét ország évtizedek óta konfliktusban áll az Egyesült Államokkal, továbbá Teherán és Phenjan is az elrettentés eszközeként tekint a tömegpusztító fegyverekre. A nemzetközi porondon Iránt és Észak-Koreát is "lator államként" tartják számon: mindkét országnak meggyűlt a baja a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ), és mindkettőt a terrorizmus támogatásával vádolják. Sokan úgy érvelnek, hogy ha Washington félre tudta tenni az ellenérzéseit és megegyezett a perzsa állammal, akkor ezt talán Észak-Koreával is megteheti.

A megállapodás az alternatívák fényében különösen sürgetőnek tűnik. A neokonzervatív politikusok általában élesen elítélik az iránihoz és az észak-koreaihoz hasonló rezsimekkel való alkudozást, mondván, hogy az legitimációként szolgál számukra. Ez így is van, a többi alternatíva viszont gyakran még rosszabb.

Korábban, az észak-koreai atomfegyver kifejlesztését megelőzően igazolható stratégia volt várni a rendszer összeomlására, most azonban, amikor Phenjan már bizonyítottan nukleáris fegyverekkel rendelkezik és valószínűleg gőzerővel dolgozik az interkontinentális ballisztikus rakéták és az atomtöltetek célba juttatására alkalmas tengeralattjárók kifejlesztésén, a megállapodás kérdését ismét fel lehetne vetni.

Hatalmas erőfölénye miatt korábban elsősorban az Egyesült Államok határozta meg az egyeztetések menetét, Phenjan azonban mára egyre kevésbé mutatkozik hajlandónak tárgyalni, a sztálinista rezsim határozottan elutasította, hogy Irán példáját követve megállapodjon a nagyhatalmakkal. A szakember szerint bár tény, hogy a két ország között számos hasonlóság van, a meglévő különbségek magyarázattal szolgálhatnak Észak-Korea keményvonalasabb hozzáállására.

Észak-Korea még Iránnál is sokkal elszigeteltebb helyzetben van, az atomfegyverek tehát relatíve nagyobb biztonságot jelentenek a rezsim számára. Bár a nyugati országokban sokan ellenszenvvel tekintenek Iránra, a perzsa állam megítélése közel sem olyan borzalmas, mint Észak-Koreáé, amelyet az ENSZ tavaly az egykori náci Németországhoz hasonlított. Iránban részleges demokrácia működik, létezik ellenállási mozgalom, vannak Nyugat-barát fiatalok, s az országnak érdekében áll kitörni az elszigeteltségből. A Teherán által támogatott fegyveres csoportok, mint a libanoni Hezbollah pedig szinte ártatlannak tűnnek az észak-koreai gulágrendszer működtetőihez képest. A szankciók sújtotta, vaskézzel irányított Észak-Koreának nincsenek barátai, szövetségesei. Nem túlzás azt mondani, hogy a világ lakosságának túlnyomó többsége szívesen látná a phenjani rezsim összeomlását és a vezetők elszámoltatását. Irán közel sem vált ki ilyen széles körű gyűlöletet a világban. Ezek tükrében az észak-koreai vezetés számára az atomfegyver kifejlesztése ésszerű válasznak tűnik.

Az elemzők többsége egyetért abban, hogy az észak-koreai rezsim elsődleges célja a túlélés. Vezetőinek szeme előtt Moammer Kadhafi néhai líbiai elnök példája lebeg, aki 2003-ban beleegyezett országa atomprogramjának feladásába, a NATO viszont ennek dacára 2011-ben a kormányellenes felkelők oldalára állt és megdöntötte a tripoli rezsimet. Phenjanban úgy látják, hogy a nukleáris leszerelés megnyitja az utat a külföldről vezényelt rezsimváltás előtt.

További jelentős különbség, hogy Észak-Koreának már készen állnak az atomfegyverei, amelyek kifejlesztése komoly presztízst jelent, különösen egy olyan országnak, mint a jelentéktelen, elszegényedett és közutálatban részesülő bukott államnak számító Észak-Korea. Nem meglepő tehát, hogy Phenjan fennhangon dicsőíti az atomprogramját. Észak-Korea rendszerint atomhatalomként hivatkozik magára, a nukleáris fegyverek meglétét még az alkotmányba is belefoglalták. Irán ezzel szemben még nem lépte át az "atomküszöböt", s ha megtette volna, akkor minden bizonnyal sokkal nehezebb lett volna megállapodásra jutni vele.

Az észak-koreai atomprogram ráadásul jóval nagyobb áldozatokat követelt, mint az iráni. Irán bruttó hazai terméke (GDP) nagyjából 400 milliárd dollár, az észak-koreai húszszorosa. Még ha nominálisan ugyanannyiba is került, a nukleáris program relatív költsége jóval magasabb volt Phenjan számára. A hatalmas költségek jól mutatják, hogy a vezetés mennyire fél a rezsimváltástól, és azt is sejtetni engedik, hogy az ország milyen hatalmas engedményekért cserébe lenne csak hajlandó feladni atomprogramját.