Infostart.hu
eur:
390.52
usd:
330.75
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Czunyiné: az iskolák háromnegyedébe már kivitték a tankönyveket

Az iskolák hetvenöt százalékába már megérkeztek a tankönyvek - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.

Czunyiné Bertalan Judit elmondta: az ütemtervnek megfelelően szállítják ki a tankönyveket, és a hétfői adatok szerint 3165 oktatási intézményben, az iskolák 75 százalékában már ott vannak a tankönyvek. Ez azt jelenti, hogy pontosan teljesülnek a Könyvtárellátó Nonprofit (Kello) Kft. tervei, és már csaknem 9,4 millió tankönyvet juttattak el az intézményekbe.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy a 2010-es gazdasági reformoknak, a strukturált, a köznevelést kísérő háttérszolgáltatási rendszer kialakításának és a tankönyvpiac átrendezésének köszönhetően a 2015/16-os tanévben az általános iskolák első három évfolyamának diákjai már ingyenesen kapják meg tankönyveiket.

Hozzáfűzte: a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak és a nagycsaládosok továbbra is ingyenesen vagy jelentős támogatással jutnak tankönyvekhez, a köznevelésben tanuló diákok mintegy 63 százaléka kapja meg így a köteteket. Kérdésre válaszolva elmondta: az első három évfolyamra járók minden szülői igénybejelentés, állami adminisztráció nélkül jutnak hozzá térítésmentesen a tankönyvekhez.

Közölte azt is, hogy ebben a tanévben általában 12 ezer forint lesz egy tankönyvcsomag ára - ettől lehetnek eltérések az intézmények eltérő igényei szerint -, és átlagosan körülbelül 36 százalékkal csökkentek az árak 2013-hoz képest.

Kitért arra is, hogy a kísérleti tankönyvprogramnak köszönhetően új, digitális tankönyveket és munkafüzeteket fejlesztettek ki, amelyeket hozzáférhetővé tesznek egy ősszel induló köznevelési portálon. Hangsúlyozta: a legutóbbi tanévben először indított kísérleti tankönyvek már a valódi tanórai gyakorlatot figyelembe véve újulhatnak meg. A munkában 2014 szeptemberétől 126 iskola mintegy ezer pedagógusa vett részt, idén pedig a kipróbáló pedagógusok és a részt vevő iskolák száma csaknem a duplájára nőtt - ismertette.

Czunyiné Bertalan Judit arra is felhívta a figyelmet, hogy a 2015/16-os tanévre új, innovatív történelmi és földrajzi atlaszokat fejlesztettek. Előbbieket minden ötödikes és kilencedikes, utóbbiakat minden hetedikes és kilencedikes tanuló ingyenesen megkapja. Mindkettő már mobiltelefonos alkalmazással is elérhető.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy a Kello kísérleti jelleggel kedvezményes árú tanszercsomagokat állított össze az egyes évfolyamoknak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×