Infostart.hu
eur:
390.67
usd:
331.55
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Bejárható Kádár János egykori balatoni villája

A Balaton partjára szervez túrát a Budapest Aszfaltprojekt (Bupap) augusztusban és szeptemberben, hogy bemutassák Kádár János egykori nyaralóját, valamint azt az elnöki villát, ahol többek között Fidel Castro és Nyikita Hruscsov is nyaralt.

A Balaton keleti kapujának nevezett Balatonaliga a századfordulón indult virágzásnak. A község legszebb tóparti részét 1948-ban a Magyar Dolgozók Pártja kisajátította, ettől kezdve az MDP, majd az MSZMP pártüdülőjeként működött. Az egykori balatonaligai luxusüdülő sajátos világát ligetes utcákon és a Balaton partján sétálva fedezhetik fel a túra résztvevői, akik megnézhetik hol és hogyan nyaraltak a pártvezetők és párttagok a zárt, fegyveres őrökkel védett területen - közölték a szervezők az MTI-vel.

A mai Club Aliga területén először az Aliga I. néven ismert területet lehet a séta keretében bejárni, ahova egykor csak a kivételezett párttagok kaphattak beutalót. Csonka Laura történész, a túra vezetője ezt követően az Aliga II. területét mutatja be, ezen a területen még elitebb réteg, a főelvtársak pihenhették ki fáradalmaikat és élvezhették a tavat.

Ezen a részen található Kádár János egykori villája, valamint az elnöki villa is, ahol többek között Fidel Castro és Nyikita Hruscsov is nyaralt.

Kevésbé köztudott, hogy az elvtársak rendelkezésére állt egy kétszintes közösségi ház is, amelynek teraszáról teljes panoráma nyílt a tóra, ahová étellift vitte fel a szükséges frissítőket. Egy szinttel lejjebb hatalmas privát moziterem állt a vendégek rendelkezésére.

A programot augusztusban két alkalommal, szeptemberben pedig egyszer szervezik meg. Az egész napos túra kedvező időjárás esetén fürdőzéssel zárul.

Címlapról ajánljuk
Bíró Lajos: megváltoztak a karácsonyi étkezési szokások, csak az alapanyagok maradtak

Bíró Lajos: megváltoztak a karácsonyi étkezési szokások, csak az alapanyagok maradtak

Alapjaiban változtak meg a karácsonyi étkezési szokások Magyarországon – erről beszélt a séf az InfoRádióban. A hal ugyan megmaradt, de a többi hagyományos fogás helyét az egyszerű, gyorsan elkészíthető ételek vették át.

Durva átrendeződés az új autók piacán

Az Európai Unióban idén novemberben összességében és az év eleje óta is nőtt az új személygépkocsik forgalomba helyezése az egy évvel korábbihoz képest, miközben emelkedett az elektromos járművek piaci részesedése az Európai Autógyártók Szövetsége, az ACEA kedden közzétett jelentése szerint.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×